Trump lépett, ezekből az országokból tilos Amerikába utazni
További államok is felkerülhetnek a listára.
További államok is felkerülhetnek a listára.

Ügyelni kell a szabályos vezetési és pihenőidőre, valamint a veszélyes áruk szállítási szabályainak betartására.

Nem először fordul elő, hogy konkrét indoklás nélkül tiltanak ki magyar állampolgárokat az Egyesült Államokból.

A nyár közeledtével enyhítik a koronavírus elleni beutazási korlátozásokat az európai országok.

A külföldről érkezőknek nem kell kitölteniük az utasazonosító űrlapot, és senkinek nem kell koronavírus-tesztet végeztetnie.

Ebben az évben a vidéki Magyarország és Budapest között jelentősen halványulhat a látogatottságban mért, hátrányos kettősség.

Az új szabályozás a koronavírus ellen teljeskörűen beoltott utasokra vonatkozik.

A brit kormány két lépésben enyhíti az utazáshoz kötődő tesztelési előírásokat.

Az országban eddig 27 olyan koronavírus-fertőzést izoláltak, amelyet az omikron változat okozott.

Október 24-től nem kell kötelezően PCR-tesztet elvégezniük a teljes védettséget igazoló beutazóknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

Ukrajna legújabb korrupciós botrányáról újabb részletek derültek ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.