Egy magyarországi bolgár lehet a Madách Színház legnagyobb rajongója
Georgi Markov egykori bolgár alkotmánybíró már 66-szor látta a Mamma Miá!-t
Georgi Markov egykori bolgár alkotmánybíró már 66-szor látta a Mamma Miá!-t
A magyarokat és a bolgárokat történelmi sorsközösség, sőt, barátság köti össze.
A balesetben 17 ember könnyebben megsérült, közülük tizenegyet kórházban láttak el.
Egyelőre nincs migrációs nyomás a bolgár-török határon, a helyzet nyugodt – közölte Kraszimir Karakacsanov bolgár miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter szerdán a bTV közszolgálati televíziónak Szófiában nyilatkozva.
Vietnam mindent megtesz azoknak a holttesteknek a mielőbbi azonosításáért, amelyeket a múlt héten találtak egy délkelet-angliai hűtőkamion rakterében – jelentette be a vietnami külügyminisztérium kedden.
A London mellett, egy kamionban holtan talált 39 ember közül néggyel kapcsolatos dokumentumokat adott át az Egyesült Királyság Hanoinak ellenőrzésre – közölte a vietnami kormány hétfőn.
Az észak-írországi rendőrség csütörtök hajnalban két helyszínen is házkutatást tartott. Médiajelentések szerint az egyik helyszín sofőr lakása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Brüsszel és Szófia után Bukarestbe utazott Orbán Viktor.
A most elfogadott költségvetés teremti meg a pénzügyi alapot az új gazdasági akciótervnek.
Az ukrán fegyveres erők és különleges szolgálatok több magas rangú tisztje életét vesztette.
Az ingatlant a mozifilm főszereplője, Macaulay Culkin is meg akarta venni korábban.
A jótékonysági gyűjtéseken a felajánlott élelmiszereket célzottan, rászorulóknak osztják szét.
A fővárosban zárul a húszéves EU-tagsághoz kapcsolódó programsorozat.
Már nincs is rá sok ideje.
Ukrajnában népirtás folyik, ez most már hivatalos, amióta még a tűzszüneti megállapodást is elutasította a szovjet péniszakrobata.
Sok esetben nem csupán a gyermekek kapnak ajándékokat.
EU heads of government and state held last meeting of the year.
A Tisza Párt elnökének újabb botrányos akciójára reagált a kommunikációs igazgató.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.