Magyarország lehet az összekötő Európa és Ázsia között
Magyarország hídszerepéről, a Fudan Egyetem budapesti campusáról és a zöldágazatokban rejlő lehetőségekről beszélt a Fudan docense.
Magyarország hídszerepéről, a Fudan Egyetem budapesti campusáról és a zöldágazatokban rejlő lehetőségekről beszélt a Fudan docense.
Megduplázódott a kontinentális selyemút teljesítménye idén, kétszer annyi áru érkezett Záhonyon keresztül hazánkba.
A kínai konténervonatok 23 európai ország 168 városába jutottak el az első fél évben.
Közzétette a Kína – Európa vasúti árufuvarozás fejlesztésének elősegítésére irányuló javaslatait a kínai kutatóintézet.
Tuan Csie-lung abból az alkalomból nyilatkozott a közszolgálati csatornának, hogy a két ország hetven évvel ezelőtt vette fel a diplomáciai kapcsolatot.
Lehetőséget kell biztosítani az értelmes párbeszédre, és az eurázsiai gazdasági együttműködésre – mondta a külgazdasági és külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott kirgiz kollégájával.
A korábbi amerikai elnök egykori stábja által irányított kutatóintézethez köthető, hidegháborús hangulatot idéző videóval vágott vissza Kínának az Egyesült Államok.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozatának elnöke szerint Magyarország logisztikai szempontból akár olyanná is válhat, mint Dubaj.
Olyasmi jött létre a pekingi konferencián, amely korábban nem létezett, ezt pedig nyugodtan lehet Eurázsiai Gazdasági Térségnek nevezni – fogalmazott a kormányfő.
Magyarország tud profitálni földrajzi elhelyezkedéséből, hiszen a kínai selyemút tengeri ága a görögországi kikötőknél végződik – hangsúlyozta a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Erős nemzetet csak erős családokkal lehet építeni – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Minden kiderül szombaton 9 órakor.
Esettanulmány egy balliberális sajtóorgánum szerecsenmosdatási kísérletéről.
A Tisza Párt alelnöke korábban iskolák és kórházak bezárásáról is beszélt.
A volt német kancellár kiemelte: a magyar kormányfő mindig kompromisszumra törekedett az európai színtéren.
Véget ért a kétnapos koppenhágai csúcs, ahol az európai vezetők ismét világossá tették, hogy Brüsszel minden eszközt kész bevetni az ukrajnai háború eszkalálásának érdekében.
Az ukrán titkosügynök újra Magyarországot és a magyar miniszterelnököt támadja.
Valami nagyon nem stimmel az intersztelláris üstökössel.
Örök klasszikus, ami megérinti a lelket.
Az áruházlánc szerint egy szlovák feldolgozóból jött az ukrán csirkemell.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.