Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a pótfelvételin
A felvételizők több mint fele munkaerőpiaci szempontból fontos képzési területet választott.
A felvételizők több mint fele munkaerőpiaci szempontból fontos képzési területet választott.

Az államtitkár szerint a baloldali jogász visszaél az ELTE nevével.

Elvárják az oktatóktól, hogy felelősséggel éljenek a véleménynyilvánítás jogával.

Hankó Balázs a lapunknak adott interjúban többek között azt is elmondta: az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije volt az idei.

Az ellendrukkereknek fáj, hogy egyre sikeresebbek a magyar egyetemek.

Megerősödött intézmények várják a hallgatókat.

Egyre több fiatalt érdekel a közszolgálat.

A szakok többségén a felvettek átlagos pontszáma is magasabb, mint egy évvel korábban.

Csaknem 130 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba.

Este nyolc órakor kihirdetik a felvételi ponthatárokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rövid videóösszeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.

Két fiatalembernek válaszolt a politikus Kecskeméten.

Már azt sem tagadják, hogy baloldali a párt gazdasági programja.

A miniszterelnök vasárnap sem pihen.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

A 79 éves amerikai üzletember, Tom Hicks vasárnap családja körében hunyt el.

Nem csak az olasz közönség, a turisták is megismerhették a magyar kultúra sokszínűségét.

A győriek egy kapushibának és a kihagyott helyzeteknek köszönhetően nyertek csak 3-1-re az újonc ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.