Paks II megkérdőjelezése hazaárulás
A Paks II atomerőmű felépítése nem lehet politikai játszma tétje.
A Paks II atomerőmű felépítése nem lehet politikai játszma tétje.

Míg pár évtizede még a fosszilisalapú termelés dominált, mára egészen más a helyzet.

Czepek Gábor: A kitartó gáncsoló munka sem akadályozza a kormányt az energiabiztonság megvalósításában.

A helytelen arányok stabilitási zavarokat is okoznak, a spanyol áramszünet jó példa erre.

Magyarország példa lehet más országoknak.

Leginkább a napelemes kapacitások felfutása áll a kedvező trend hátterében.

Korlátozó intézkedések nélkül is csökkent a gázfogyasztás a fűtési szezonban.

A napelemek és a szélerőművek esetében mind a négy országra kijelenthető, hogy az elméleti maximum jóval meghaladja a jelenlegi beépített kapacitásokat.

A villamosenergia-mixben második legnagyobb részarányú szén- és lignittüzelésű erőművek kivezetésére is megvan az ideológiaalapú menetrend.

„Sajtóközleményekkel és politikai nyilatkozatokkal nem tudjuk fűteni az otthonainkat, ehhez földgázra van szükségünk”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.