A „teljes felülvizsgálat” politikai jelszava nem olcsóbb áramot, nem nagyobb biztonságot és nem gyorsabb zöldátmenetet jelentene. Ellenkezőleg: évekkel elhúzódó beruházást, milliárdos többletköltségeket és kiszolgáltatottságot az importpiacoknak és a szomszédos országoknak. Ez nem felelős energiapolitika, hanem az ellátás- és nemzetbiztonsági kockázatok súlyos növelése.

Az energiapolitika nem a pillanatnyi politikai haszonról szól, hanem évtizedekre előre ható döntésekről, amelyek meghatározzák egy ország gazdasági versenyképességét, ellátásbiztonságát és mozgásterét. Ebben az összefüggésben a felelőtlen mondatok megfogalmazása nem pusztán vélemény, hanem kockázat, mert minden elhamarkodott kijelentés beruházásokat, munkahelyeket és hosszú távú stratégiákat tehet bizonytalanná. Magyarország energiaszuverenitása nem képezheti politikai alku tárgyát.

Mérnökként és magyar állampolgárként megdöbbentő számomra az is, hogy Kapitány István a Paks II atomerőművi beruházással összefüggésben arról is beszélt, hogy „ezek propaganda jellegű beruházások”, és hogy „ami nagy, az nem biztos, hogy jó, lehet, hogy egy nagy veszteség”. Ez nem pusztán vélemény. Ezek olyan állítások, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg Magyarország energiapolitikai szuverenitását, és ezért nem maradhat szakmai válasz nélkül ez sem.

A „propagandaberuházás” kifejezés különösen problematikus egy olyan projekt esetében, amely több mint másfél évtizedes szakmai előkészítésen ment keresztül, számtalan hazai és uniós engedéllyel és jóváhagyással rendelkezik, a legszigorúbb nemzetközi nukleáris biztonsági normák szerint valósul meg, és folyamatos ellenőrzés alatt áll. Sőt, például a projekt átláthatóságát jelzi az is, hogy az ENSZ espooi egyezmény titkársága „best practice”-nak, azaz jó gyakorlatnak, követendő példának minősítette a Paks II projekt környezeti hatásvizsgálati eljárását.

Ha ez propaganda, akkor fel kell tenni a kérdést: mi számít energiapolitikának? Az importfüggőség fokozása? A szomszédos országoktól való függés? A piaci áraknak való még nagyobb kitettség? Az ellátásbiztonság feladása abban a reményben, hogy „majd lesz valahogy”?

Az a logika, miszerint „ami nagy, az gyanús”, szakmailag tarthatatlan. E logika alapján minden nagy infrastruktúra-fejlesztés – erőmű, hálózat, közlekedési csomópont – eleve kockázat lenne. A valóság ezzel szemben az, hogy a modern államok nagy rendszereket működtetnek, mert csak ezek képesek hosszú távon kiszolgálni egy ország gazdaságát és társadalmát. A valódi veszteség nem a Paks II atomerőmű megépítése lenne, hanem annak elmaradása. Az években mérhető csúszás, a beruházási bizonytalanság, a növekvő importarány és a kiszolgáltatottság mind olyan következmények, amelyek árát nem a Paks II-t támadó politikai szereplők, hanem a magyar családok és vállalkozások fizetnék meg.

A kormány felelőssége viszont az, hogy Magyarország számára biztonságos, megfizethető és klímabarát villamosenergia-rendszert garantáljon, nem kampányszlogenekkel, hanem felelős klíma- és energiapolitikai döntésekkel. Remélhetőleg a választók többsége is látja azt, hogy a Paks II atomerőmű felépítése nem lehet politikai játszma tétje.

A szerző atomenergetikai szakértő, az Atombiztos.org oldal tulajdonosa, szerzője és szerkesztője