A bukott német baloldali kormánykoalíció atomellenes energiapolitikai ámokfutásának kárát mára nem csak Németország látja. A mostani sötét szélcsendes időszakok csillagászati áramáraiban a környező országok fogyasztói is kénytelenek megfizetni a németek tanulópénzét.
Az atomenergiához való visszatérés az egyik tétje a jövő februári előre hozott németországi választásoknak. Erre mindennél jobban rávilágít a 2024 késő őszén és most decemberben tapasztalható mindennapos Dunkelflaute, ami magyarul sötétszélcsendet jelent. December 12-én például a német nap- és szélerőművek irdatlan, 168 ezer megawattnyi beépített teljesítményéből egész nap mindössze pár ezer megawatt állt rendelkezésre.
Emiatt drámaian megnőtt az importszükséglet és a szomszédos országokból folyamatosan 12–17 ezer MW érkezett. A kereslet miatt a német áramtőzsdén elképesztő összegbe, 940 euróba került ezen a napon, a csúcson egy megawattóra áram. Csak összehasonlításképpen, a Paks II projekt az eredeti költségvetéssel már 55 euró/megawattóra esetén már rentábilisnek bizonyul és nem fér kétség hozzá, hogy az elmúlt évtizedben a projekt végösszegében szükségszerűen bekövetkező drágulás ellenére is bőven megéri megépíteni, semmint ilyen árat fizetni az importért.
A drámai áramárak miatt számos német cég kénytelen a termelését csökkenteni, vagy leállítani, hiszen ilyen energiaár mellett veszteséget termelnek. Az egyik, folyamatos üzemben dolgozó, ívkemencéket használó német acélmű kénytelen volt az elmúlt napokban teljesen leállni a csillagászati áramárak miatt. A BASF, amely egykor a világ legnagyobb vegyipari vállalata volt, ma leépíti a németországi munkahelyeket, és milliárdos befektetéseket helyez ki Kínába. A ThyssenKrupp, a vezető német acélgyártó 11 ezer állást szüntet meg annak ellenére, hogy korábban jelentős támogatásban részesült a „zöldacélra” való átállás jegyében…
Az égbeszökő energiaárak a tönk szélére juttatják a német ipart. Wolfgang Große Entrup, a német Vegyipari Szövetség vezetője egyenesen kétségbeejtőnek nevezi a helyzetet, a strukturális válságot, amivel szembesül a német vegyipar és az ország, aminek egyik összetevője a magas energiaár.
A jelzett decemberi időszakban az energiaimport mellett felpörgött a német szén- és gázerőművek termelése, ami azt jelentette, hogy az energiatermelés döntő részét fosszilis források biztosították. A barnaszénbányák termelése mellett Németország kénytelen jó minőségű szenet importálni Kolumbiából, Dél-Afrikából, az USA-ból vagy éppen Ausztráliából… A gázerőművekkel pedig az a baj, hogy hiányzik hozzájuk az olcsó orosz földgáz.
A német energiapolitika következményei azonban az energiapiacok összekapcsolódása miatt nem állnak meg az országhatáron. Az Euractiv svéd kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva arról ír, hogy a drámai svéd áramárak oka az előző kormány döntése az atomerőművek utóbb felülvizsgált bezárásáról, de hibáztatják a svéd illetékesek a német kormány atomerőmű-bezárásait is az áremelkedés okaként,
hiszen amikor az időjárásfüggő megújulók nem állnak rendelkezésre, akkor a németek kénytelenek Svédországból is importálni áramot, ami svédeknél is felveri az árakat.
A hatalmas német importigény a tágabb térség, így Magyarország villamosenergia-piacára is jócskán hatással van, hiszen az elhibázott német energiapolitika követkeményeit végső soron ezen országok fogyasztói is kénytelenek megfizetni a kialakuló magas árak formájában.
Norvégiában már annyira dühösek a németekre, hogy a norvég energiaügyi miniszter egyenesen fenntarthatatlan helyzetről beszél, és (kapaszkodjunk meg!) sürgeti, hogy a távvezeték-összeköttetéseket vágják el és tárgyalják újra a szomszédos országokkal kötött szerződéseket, miután a norvégok is szenvednek a magas áramáraktól. Megjelenik a protekcionizmus más formában is, amikor a norvégok azt követelik, hogy a helyben termelt olcsó vízenergiát elsősorban otthon használják fel, mert az export végső soron a hazai fogyasztókat károsítja. Nos, itt tartunk most.
