A versenytárs, az éppen kanadai tulajdonban lévő amerikai Westinghouse is igyekezett az ukrajnai háború miatt keletkezett piaci rést betölteni, csakúgy, mint a Framatome, igaz, az amerikaiak egyelőre nincs saját fejlesztésű, engedélyezett üzemanyaguk a paksi VVER–440-es reaktortípushoz.

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgokat,

Amiből korábban nem kértek az érintett közép-európai erőművek, mert súlyos problémák voltak vele: deformálódtak a fűtőelem-kötegek a reaktorban. Jelenleg mély hallgatás övezi az (állítólag már létező) amerikai, a VVER–440-es orosz blokkhoz fejlesztett üzemanyag ukrajnai tesztüzemének tapasztalatait is.

De nézzük a jövőt! A Google vagy a Microsoft partnereivel kis moduláris sóolvadékos vagy éppen nátriumhűtésű egységeket (SMR) fejleszt az adatközpontok számára, és Románia, Lengyelország vagy éppen Ukrajna is vevő lenne ezekre. Csehországban a brit Rolls-­Royce nyerte el a négy SMR építésére vonatkozó pályázatot és a CEZ energetikai vállalat tulajdont is szerzett a brit fejlesztőcégben. A többi projekthez hasonlóan ezzel is csak egyetlen probléma van: papíron vagy tetszetős 3D-s ábrán létezik csak egyelőre a technológia. 

Ellenben máris előszerződések egész sorát kötötték a nyugati cégek a nem létező és nem bizonyított technológiára alapozva. De ne legyünk igazságtalanok – nem lehetetlen szinte a semmiből is nagyszerű, akár zseniális dolgokat létrehozni, akár rövid idő alatt is!

A legtöbb sebtében gründolt, főleg amerikai cég több évtizedes fejlesztési, gyártási, építési és üzemeltetési tapasztalat nélküli „forradalmi” technológiája egyelőre olyan, mint az egyszeri kertész fűzfán termett körtéje – ha körtének is néz ki, de jószerével ehetetlen. Oroszországnak viszont már van SMR-referenciája. A világon egyedülálló orosz atomjégtörő flotta hajóreaktoraival szerzett több évtizedes tapasztalat birtokában épített egy úszó atomerőművet két kis moduláris reaktorral, illetve 2028-ra szárazföldi SMR-rel is rendelkezik majd, és ilyet épít most Üzbegisztánnak is. Az oroszoknak több évtizedes tapasztalata van kereskedelmi üzemben áramtermelésre használt nátriumhűtésű gyorsneut­ronos blokkokkal, hatszáz, illetve nyolcszáz MW teljesítménnyel, de terveznek egy hasonló 1200 MW-os egységet, akár exportra is, és már épül egy háromszáz MW-os ólomhűtésű gyorsneutronos blokk.

A több százezer év helyett ugyanis háromszáz év alatt „lecseng” az orosz technológiának köszönhetően a leghosszabb felezési idejű aktinoidáktól megszabadított nukleáris hulladék, aminek ezért nem kell mélységi tároló. Minderről persze nem nagyon ír a nyugati média, amely tartja magát ahhoz, hogy Oroszországról vagy rosszat, vagy semmit.

Igaz, vannak kínos nyugati esetek, amelyek azért nem kerülték el a fősodrú nyugati média figyelmét sem. Az amerikai NuScale vállalat forradalmian újként hirdetett technológiával építendő kis moduláris reaktorprojektjei egy éve kerültek a hírekbe, miután az Iceberg Research pénzügyi elemző cég kiderítette, hogy a NuScale egész egyszerűen megtévesztette a befektetőket tavaly októberi bejelentésével, amely szerint a cég 24 SMR-t kívánt volna megvalósítani az amerikai szerverek áramigényének kielégítésére. Ám a projektről kiderült, hogy nincs realitása, ezért ki is hátrált a befektetők jó része. Az amerikai cég külföldi partnerei viszont vakon hisznek. Románia, Lengyelország és Ukrajna továbbra is kitart a még csak papíron létező kis modulárisreaktor-technológia mellett…

A fentiekre azért gondoltam felhívni a figyelmet, mert 

Fontos, hogy az adott technológiával kapcsolatban szakmailag meggyőző fejlesztési, gyártási, építési, oktatási, karbantartási és üzemeltetési tapasztalattal rendelkezzék a majdani technológia szállítója és az erről hozott döntésnél a szakmai érvek legalább akkora súllyal essenek majd latba, mint a politikai megfontolások.

A szerző atomenergetikai szakértő, az Atombiztos.org oldal tulajdonosa, szerzője és szerkesztője