A berlini kormányválság leképezte azt, amit régóta írok: idő kérdése, és Németországgal szembejön a valóság. Nos, szembejött. A kormány eredetileg úgy gondolta, hogy a kieső nukleáris kapacitást a nap- és szélerőművekkel tudják pótolni, ami egyáltalán nem sikerült, de mint az alábbiakból kiderül, eleve nem is sikerülhetett. Stabil, az alapterhelést folyamatosan biztosító, zsinóráramot termelő erőművek nélkül ugyanis nem létezik energiabiztonság és megfizethető árú energia, ami a gazdaság alfája és ómegája.
Márpedig Németország bajainak gyökere az eddigi elhibázott energiapolitika, ami súlyosan visszavetette az ország versenyképességét. Az utolsó három atomerőművi egység bezárása óta Németország folyamatosan importra szorul, annak ellenére, hogy minden képzeletet felülmúló, mintegy 170 gigawatt nap- és szélerőművi kapacitással rendelkezik.
A Magyarországon előállított villamos energia felét folyamatosan adó paksi atomerőmű két gigawatt teljesítménye mindössze nyolcvanötöd (!) része a német megújuló energiaforrások beépített teljesítményének. Hiába ez az irdatlan kapacitás, idén eddig a német energiaimport 28 terrawattórával haladta meg az exportot! Ez a mennyiség Magyarország idei első nyolc havi teljes villamosenergia-fogyasztásának felel meg. Hiába voltak olyan időszakok, amikor a nap- és szélerőművi kapacitások túltermelése negatív tartományba lökte az áramárakat, a mostani Dunkelflaute, a nap- és szélmentes időszak miatt napközben is nagy fordulaton pörögnek a szén- és gáztüzelésű erőművek.
A villamos energia döntő részét, 60–85 százalékát ilyenkor a szén- és gázerőművek állítják elő, illetve stílszerűen égető szükség van a villamosenergia-importra is a szomszédos országokból, Franciaországból, Csehországból és Lengyelországból. Az utóbbi országból szénerőművekben termelt áram érkezik a német hálózatba.
Október végén a hatalmas német nap- és szélerőművi kapacitásokból csak minimális állt rendelkezésre. A szélenergia termelése a bővülés ellenére 2014 óta a legalacsonyabb szintre esett. Emiatt kell a német energiarendszerben a csaknem hetven gigawattnyi szén- és gázerőművi kapacitás. A fentiek tükrében nyilvánvaló, hogy a szénerőművek 2030-ig történő leállítása csupán illúzió, és evidencia az is, hogy még 20–25 gigawatt új gázerőművi kapacitásra is szüksége lenne az energiarendszernek.
Döbbenetes, de ebben az időszakban voltak olyan periódusok is, amikor a német importszükséglet a 16 ezer megawattot is meghaladta. Nos, ekkor is jól jöttek volna a leállított atomerőművek. Ráadásul a német energiahiány egyre feszültebb piaci helyzetekhez vezet, hiszen
a tőzsdei árak sokkolóak: a kritikus időszakokban elérték az ötszáz–nyolcszáz euró/megawattóra értéket is, aminek a német versenyképesség látja kárát, és még akkor nem beszéltünk az átlagos amerikai vagy kínai energiaárakról, amelyek háromszorosát nyögi a német gazdaság…
Ezzel összefügg, hogy a naperőművi kapacitások felfuttatása hasonló problémát okoz Magyarországon is. Az utóbbi napok párás-ködös hazai időjárása miatt a naperőművi termelés kiesése a némethez hasonló, elképesztően magas hazai tőzsdei áramárakhoz vezetett, ami meggondolásra kell hogy intse a szakembereket a további fejlesztési terveket illetően.
A német importmérlegen belül a francia árambehozatal különösen pikáns, hiszen az ottani termelés több mint kétharmadát atomerőművek állítják elő. Mint tudjuk, az elektronoknak nincs származási igazolása, azaz a németek mind a mai napig francia atomáramot is használnak, ami ellen persze soha nem berzenkedtek a Zöldek. Ez a tény is megerősíti az atomellenes német párt szeplőtelen fogantatását kétségbe vonó hangokat, miszerint a szenes lobbi állt a bölcsőjüknél, amely féltette a saját bizniszét a múlt század hetvenes éveiben rohamosan terjedő atomerőművektől.
Hab a tortán, hogy a németek november közepéig mintegy kétmilliárd euróval többet fizettek az importért, mint amennyit exportáltak, tehát a korábbi exportőr pozícióban lévő ország folyamatosan energiabehozatalra szorul az atomerőművek bezárása óta, és az átszámítva nyolcszázmilliárd forintos többletet ismét csak a német fogyasztóknak kell megfizetniük.
Így a kormányzati beavatkozások ellenére Németországban változatlanul a legdrágább a háztartási villamosenergia egész Európában. Jelenleg a német háztartási fogyasztó negyven eurócentet (160 forintot) fizet egy kilowattóra áramért, miközben itthon ez az érték 9,5 eurócent, azaz csak 38 forint.
A fentiek jól jelzik az elborult német közlekedésilámpa-koalíció teljesítményét és az eddigi, energetikai átállásnak nevezett politikai ámokfutás kudarcát. Egy új választás ezért energiapolitikai fordulatot is hozhat Berlinben, ami azt jelenti, hogy az atomerőművek a jövőben újra a német energiamix stabil pillérei lehetnek.
A szerző atomenergetikai szakértő, az Atombiztos.org oldal tulajdonosa, szerzője és szerkesztője
