Farkas Bertalan kapta a Szent István-díjat
Huszonharmadik alkalommal adták át az elismerést.
Huszonharmadik alkalommal adták át az elismerést.
Hazánk első űrhajósa még ma is igen aktív.
A szokásos pénteki rádióinterjú után fogtak kezet egymással.
Egri diákok kérdezhették izgalmasabbnál izgalmasabb témákban az első magyar űrhajóst.
2024 végén vagy 2025 elején juthat el a következő magyar asztronauta az űrbe
Okostantermet tesztelhetnek a 3–14 évesek Farkas Bertalan űrhajóssal.
Farkas Bertalan űrhajós a Millenárison beszélt a tudomány fontosságáról.
Nagy volt Farkas Bertalan meglepetése, amikor Moszkvában az elvtársak megmutatták, milyen „egyéb” videótartalmakat visznek fel a kozmonauták.
Ha minden jól megy, 2024-ben magyar űrhajós indul a Nemzetközi Űrállomásra.
A jó és ritka könyvek értéke állandóan növekszik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Női kardcsapatunk ugyancsak Japánnal csapott össze, és megszerezte a bronzérmet.
Iránból három hónap alatt közel kétmillió, Pakisztánból több mint 180 ezer afgánt toloncoltak ki – a tálib vezetés szerint ez sérti a nemzetközi normákat és az iszlám értékeket.
They set their sights on the utility bill cuts, rained fire on PM Viktor Orban, and then Kinga Kollar delivered Tisza's "Oszod speech".
A digitális polgári kör Nők a bántalmazás ellen közösségében hangot adnak a kimondhatatlannak, teret azoknak, akiket elhallgattattak.
Nem sikerült megmenteni a hegyomlásban eltűnt világklasszis életét.
Petr Pavel cseh államfő a Hradzsinban Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel folytatott eszmecserét.
Kamcsatka partjainál 8,8-es erősségű földrengés rázta meg a Földet — a rengést közvetlenül követte a Kljucsevszkaja Szopka vulkán kitörése, lávát hányva és robbanásokkal kísérve.
HETI AGYRÉMEK – Lázadni jó és kell is, különösen bizonyos életkorban, de talán jobban körül kellene nézni a piacon, hogy mi ellen.
Nem sikerült megmenteni a hegyomlásban eltűnt világklasszis életét.
Petr Pavel cseh államfő a Hradzsinban Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel folytatott eszmecserét.
Kamcsatka partjainál 8,8-es erősségű földrengés rázta meg a Földet — a rengést közvetlenül követte a Kljucsevszkaja Szopka vulkán kitörése, lávát hányva és robbanásokkal kísérve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.