Idén szimbolikus helyszínen tartotta programbemutató sajtótájékoztatóját a Kutatók éjszakája: a „házigazda” Álmok Álmodói 20 kiállítás a tudomány magyar géniuszainak eddigi legteljesebb seregszemléje. A ma kutatói belőlük inspirálódtak, az ő munkájukat folytatják.
Mint köszöntőbeszédében Szentirmai-Zöld Máté, a Millenáris projektigazgatója elmondta: már maga a hely, az egykori Ganz Művek területe is innovátor magyarok szellemét őrzi, hiszen
itt működött a Mechwart András és Ganz Ábrahám által létrehozott világhírű Ganz Villamos Művek, amelynek falai között olyan mérnökóriások dolgoztak, mint Zipernowsky Károly, Bláthy Ottó Titusz vagy Déry Miksa.
A húsz évvel ezelőtt megszületett Millenáris nyitóeseménye, a nagy sikerű Álmok álmodói – Világraszóló magyarok kiállítás lajstromba vette a nagy magyar tudósokat és találmányaikat. A kerek évfordulót az egykori tárlat újraalkotásával ünnepli az intézmény. A mostani kiállítás a mindennapjainkat meghatározó tudományterületek – például mobilitás, orvostudomány, űrkutatás – szerint mutatja be a találmányokat és az elmúlt 20 év tudományos eredményeit.
A tárlat egyik egyik installációja Farkas Bertalan nyolcnapos űrutazását eleveníti fel. Az űrhajós ezzel kapcsolatban elmondta:
felfoghatatlanul sokat fejlődött az űrtudomány azóta, hogy „odafönt járt”: a nemzetközi űrállomás tömege az ott-tartózkodásakor, 1980-ban még csak 36 tonna volt, most több mint 400 tonna.
A Kutatók éjszakáján 260 helyszínen 2500 program várja az érdeklődőket. Farkas Bertalan mindenkit arra buzdított, hogy a hagyományosan szeptember utolsó hétvégéjén (idén szeptember 30-án, pénteken) megrendezett programsorozatra a szülők, pedagógusok minél több gyereket hozzanak el, hiszen ők lesznek a jövő innovátorai, ha ma megmutatják nekik, milyen nagy hatással lehet egy-egy felfedező a tudomány fejlődésére és a mindennapjainkra.
Az Európai Unió által kezdeményezett rendezvénysorozat célja, hogy szórakoztatóan mutassa be a kutatók munkáját, a tudományos kutatás fontosságát, és kedvet csináljon a fiataloknak a tudományos pályához.