A szokatlanul hosszú téli szünet a jóleső pihenés mellett kihívások elé is állítja a kisgyerekes szülőket. Ki vigyáz a gyerekekre? Ki segít elkészíteni a házi feladatokat? Vajon mit és hogyan kéne gyakorolni a félévi számonkérések előtt? Gyakori gond az is, hogy az ünnepi időszakot idilli, békés együttlétnek képzeljük, a valóságban viszont a kütyükön lógó gyerekekből, a tanulás miatti veszekedésből vagy az „Anya, unatkozom!” lemez végtelenítéséből áll. Ezért is érdemes előre, reális elvárásokat támasztva átgondolni, hogyan teljenek a közösen töltött téli napok.
Kell-e egyáltalán tanulni a téli szünetben vagy hagyjuk pihenni a gyereket?
Ebben a kérdésben nem egységes a szakértők véleménye. Az biztos, hogy pihenésre szükség van, és senki sem várja el, hogy szenteste a kötelező olvasmányt bújja a gyermek az adventi gyertyák fénye mellett.
A 3-4 éves korosztálynak bőven elég napi tíz perc játékos fejlesztés, a kisiskolásoknak is 30-35 perc gyakorlás már nagy lépés egy-egy készség csiszolásáért, a többi idő pedig telhet szabad játékkal is
– mondja Balázs Virág oktatás-módszertani szakértő.

Digitális trükkök a konfliktusmentes fejlesztésért
A képességfejlesztő szoftverekkel foglalkozó szakértő szerint ha a tanulás élvezetes formát kap, akkor sokkal könnyebb rávenni a gyerekeket, nem kell könyörgéssel, vitával tölteni a karácsonyi napokat. Ki akarna a szünetben egy kockás füzet felett ülni, a szorzótáblát magolva?
Egy színes játék viszont, ahol a számok ismeretét eszközként használjuk, már sokkal vonzóbb. Tovább erősíthetjük a hatást, ha számítógépen, mobilon vagy tableten játszhat a gyerek, ebben az esetben már jutalomként is kínálhatjuk a fejlesztő feladatokat. Játék közben pedig észrevétlenül beépül a szorzótábla is, ráadásul többféle helyzetben találkozik vele a gyermek, mint ha papíron látná
– ismerteti Balázs Virág.
Motiváció a tanuláshoz?
A kétezres évektől fokozatosan egyre több inger, egyre több információ éri a gyerekeket, ezért is nehéz számukra a koncentráció. A kisiskolások, illetve az iskolára készülők még hamar elfáradnak, és nehéz hagyományos módszerekkel fenntartani a motivációjukat.
A nehézségek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek igenis akarnak tanulni, csak izgalmassá kell varázsolni számukra a tudás megszerzését. Ezért is lett játékaink mottója a Lenne kedved ügyesedni? kérdés, mert minden gyerek csillogó szemekkel bólogat, ha magolás helyett a játékos készségfejlesztés módszerével találkozik. Nagyon fontos az is, hogy itt nem frusztráló számonkéréssel szembesül, hanem sikerélményeket szerez, hiszen mindig a szintjének megfelelő feladatokat kap
– avat be minket Balázs Virág, a Farkas Bertalan Módszertani Központ vezetője.