Háromnapos szilvaünnep a régi Magyarország mértani közepén
„Minden, ami szilva” – ezzel a jelmondattal csábít Szarvas gasztrokulturális fesztiválja.
„Minden, ami szilva” – ezzel a jelmondattal csábít Szarvas gasztrokulturális fesztiválja.

Közönség nélkül az élő előadás varázsa elillan, a színház pedig nem maradhat fenn.

Jankovics, Jancsó, Huszárik és Mészáros filmjeit is vetítik majd a Budapesti Klasszikus Film maratonon.

A szervezők a jelenlegi bizonytalan helyzet miatt idén nem tartják meg az évtizedes múltra visszatekintő rendezvényt.
A Halott Pénz közkedvelt énekese, Járai Márk, a Petőfi rádióval közösen döntött a szerencsésekről.

A fesztivál komolyzenei, jazz- és népzenei koncertekkel, számos kísérőprogrammal várja a közönséget augusztus 13. és 15. között.

Mits Gergellyel, az Alba Regiafesztivál egyik főszervezőjével beszélgettünk, és az is szóba került, miért idegenedett el közönségétől a dzsessz.

A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon 59 ország filmjeit vetítik majd.

A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV élőben közvetíti nézőinek és hallgatóinak a hamisíthatatlan fesztiválhangulatot.

KerecseN-koncerttel kezdődik július 23-án, péntek este Püspökhatvanban az Őrzöm a lángot tábor. A következő napon fellép a Historica, a Végvár és Fábián Zoltán is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.