Könyv-bor-jazz fesztivált rendeznek Balatonfüreden
A háromnapos rendezvénysorozat könyvbemutatókkal, borkóstolóval és koncertekkel várja a látogatókat.
A háromnapos rendezvénysorozat könyvbemutatókkal, borkóstolóval és koncertekkel várja a látogatókat.

Az Untold lesz az egyike a kevés nagyszabású fesztiválnak, amelyet megtartanak idén.

Márta István szerint két-három év mindenképpen kell ahhoz, hogy magához térjen a 2020 előtti fesztiválélet.

Azt még egyelőre nem tudatják közleményükben a szervezők, hogy mely más helyszínek jöhetnek szóba.

Amennyiben a járványhelyzet engedi, július 23. és augusztus 1. között valósul meg a fesztivál.

Új rendezvénysorozattal készül a FEZEN Székesfehérváron, a LIGET elnevezésű helyszínen.

Fesztivál – Június végén kezdődne a Gyulai Várszínház két hónaposra tervezett 58. nyári évada.

A püspökhatvani Pince Clubban tartják meg az Őrzöm a lángot tábort júliusban. Fellép a Historica és a felvidéki KerecseN rockzenekar is.

Valódi zenei időutazáson vehet részt a közönség, hiszen autentikus előadásmódban hallhatják a műveket.

A budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált május 27. és június 2. között rendezik a Toldi moziban és további szabadtéri helyszíneken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Köszönöm, Miskolc! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek!” – írta Orbán Viktor.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Hivatalosan is elindult az FPÖ választási kampánya.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A Leipzig ötven percig dominált, majd összeomlott. Olise csereként beállva egy gólt és három gólpasszt szerzett, Musiala assziszttal tért vissza.

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.