A volt francia elnök szerint Trump „már nem szövetséges”
A baloldali politikus a békepárti amerikai elnököt támadta.
A baloldali politikus a békepárti amerikai elnököt támadta.
A francia elnök úgy fogalmazott: „Segítünk Ukrajnának ellenállni, és békét akarunk.”
A február 10-re és 11-re tervezett, mesterséges intelligenciáról szóló franciaországi találkozóra Kína is meghívást kapott.
A francia elnök közösségi oldalán tett közzé bejegyzést Donald Trump győzelme után.
Az Európai Unió meghalhat, egy nagyon fontos pillanat küszöbén állunk – hangsúlyozta a francia elnök.
Nem tudtak megegyezni hétfőig a miniszterelnök-jelölt személyéről Franciaországban a július 7-i előre hozott nemzetgyűlési választások második fordulóban élen végzett Új Népfront nevű baloldali szövetség pártjai.
A szakértő szerint Zelenszkij béketervének semmi realitása nincs.
Az új választások kiírásáról Macront környezete is próbálta lebeszélni.
Az igencsak szélsőséges eredmények tükrében Emmanuel Macron elnök feloszlatta a nemzetgyűlést.
Ragaszkodik a székéhez, most összefogást akar Macron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Olyan régióról van szó, amely a globális olajtermelés egyharmadát adja.
Csapatként dolgozott együtt Izrael és az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni támadás során – erről beszélt az amerikai elnök. Irán azonnal reagált a támadásra, közölte, az USA veszélyes háborút indított, és erőteljes légicsapásokat mért Izraelre.
Az osztrákok követelik az integrációra vonatkozó egyértelmű szabályok bevezetését és a szabályok be nem tartása esetén szigorúbb intézkedéseket.
Hiteles ember, az első két F1-es világbajnoki címében főszerepet játszó Flavio Briatore mondta el.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
Brüsszel a pénzügyi káosz szélére sodródott, senki sem irányít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.