Dicső balsors
Egy nemzeti válogatott maga az anakronizmus 2024-ben.
Egy nemzeti válogatott maga az anakronizmus 2024-ben.

Főszerepben Rossi, Gera, Sallai és Szoboszlai a World Soccer első magyar kiadásában.

Potápi Árpád János államtitkár szerint előrelépés, hogy megtört a fagyos csend a magyar–ukrán viszonyban.

Kétszer találkoztak, először szövetségi kapitányokként, és az a hamburgi nap a német legendában is megmaradt.

A házigazda nyolc, a vendég kilenc emberrel fejezte be a rangadót.

Száz éve született Szusza Ferenc stadionnévadó, labdarúgó-gólgyáros, Újpest büszkesége, futball-legenda.

Biztonsági intézkedések sorát vezették be a hatóságok, sorra érkeznek a reakciók a bolgár sajtóban.

Leplezetlenül vásárol fel egy befektetői kör fociklubokat világszerte.

Talán mégsem dolgozott feleslegesen négy évvel ezelőtt a Soros-blog szerzője.

UEFA and FIFA rules do not allow political messages on fields and in stadiums, and the Hungarian Football Federation agrees.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

A megspórolt összeget visszaforgatják a betegellátásba.

Fotóalbumban mutatja meg 2025 második negyedévének legemlékezetesebb pillanatait a miniszterelnök.

Súlyos a helyzet.

Donald Trump a vérontás leállítása érdekében tárgyal, Európát viszont a háborús pszichózis uralja.

Az orosz elnök szerint Ukrajna nem akar békét.

Az adott ország fejlettségi szintje nem minden esetben jelenti azt, hogy elhagynák vagy jelentősen visszaszorítanák a készpénzt.

Varga Zsolt szerint nem ideális a karácsonyból érkezve egy edzéssel meccset játszani.

Many businesses can benefit from this support.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.