Egy nap a népzene jegyében
Január 28-án egész napos programmal várja az érdeklődőket a Hagyományok Háza.
Január 28-án egész napos programmal várja az érdeklődőket a Hagyományok Háza.
Népzenészek és egyházzenészek közös zenei szolgálata Halmos Béla emlékére.
Az Aranyosra festem című lemezen Halmos Béla Pál István Szalonnával és a PG Csoporttal játszik.
Halmos Béla népzenész, népzenekutató emléke előtt tisztelgő CD jelent meg.
A Hagyományok Háza sorozatindító vetítése emlékezés a nemrég elhunyt Szomjas György filmrendezőre.
Halmos Béla emléke előtt igazán különleges felvétellel tisztelegnek egykori barátai, munkatársai.
Hamlos Béla egykori hangszerét ifjabb Gelencsér János, a Halmos Béla-emlékérmet Vasváry Annamária kapta.
Táncoktatás is szerepel a Hagyományok Háza programjában, melyet a Táncház napja alkalmából szerveznek.
A belügyi jelentések garmadája szólt akkoriban többi között a Sebő–Halmos-duó, a Kaláka és a Muzsikás együttes ténykedéséről, ezek egy része az FMH-ban született.
Összemuzsikálni a nemzetet címmel szerveznek koncertet a prímásra és népzenekutatóra emlékezve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A katolikus egyházfő a Jubileumi Ifjúsági Találkozó résztvevőivel találkozott a római Tor Vergata mezején.
Fiatal magyar játékosa volt a Fradi nyerőembere, minden gólból kivette a részét.
Tüntetők törtek be egy stadionba és a hatóságokkal is szembeszálltak Vinnicijában. Nyolcvan kényszersorozás után fogva tartott férfi szabadon bocsátását követelték.
A Tisza Párt elnöke szerint egyébként nincs olyan, hogy Erdélyföld.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.