A főcelebráns Mohos Gábor esztergom–budapesti segédpüspök, a Szent Jobb Őre lesz. Az énekeseket a Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium tanárai, Rudolf Krisztina és Szabó Ágnes vezetik. Közreműködik a Magyar Tekerőzenekar és a Virtus dudazenekar, valamint további népi hangszeresek (furulya, hegedű) és énekes csoportok. Orgonán kísér Faragó Ákos. A szentmise liturgikus énekei a sok száz éves hagyományokon nyugvó Szent István-mise rendjét adják gregorián dallamon énekelve. Az elhangzó népénekek a XVII–XVIII. század kincsestárából valók: korabeli nyomtatott és kéziratos katolikus énekeskönyvek Szent István-énekei szólalnak meg olyan dallamokon, ahogy a néphagyomány megőrizte őket. Kovács Andrea egyházzene-kutató (LFZE) és Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész (PPKE BTK) 2014-ben adta közre az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye által imprimált és Dr. Erdő Péter bíboros által Előszóval ellátott Énekek Szent István király tiszteletére című kötetet, amelyből az ünnepi mise összes énekét válogatták.
Gregorián és népénekes folkmise
Folkmisét tartanak május 30-án, államalapító István királyunk kézereklyéje, a Szent Jobb átvitelének, oltárra emelésének ünnepén a budapesti Szent István-bazilikában. Népzenészek és egyházzenészek közös zenei szolgálatával tartják meg a misét az ötletgazda, Halmos Béla elnevezése nyomán. Idén a misét az ukrajnai békéért ajánlják fel.

A Szent Jobb misén részt vevők felekezettől függetlenül követhetik a liturgiát és bekapcsolódhatnak a közös imádságba és éneklésbe a kiosztott éneklapok segítségével.
Borítókép: Az első folkmise (Fotó: Dusa Gábor)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!