Mesterséges intelligenciával terjesztett álhírt Ruszin-Szendi Romulusz
Magyar Péter embere kétszeresen is leégette önmagát.
Magyar Péter embere kétszeresen is leégette önmagát.

Először van olyan országos kiterjedésű mozgás, amely a helyőrségek közötti együttműködésen alapul.

Magyarország elrettentő ereje a szövetségesi rendszerrel kiegészítve megnőtt – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Tusnádfürdőn.

Több mint ezer területvédelmi tartalékos fogja letenni az esküt a Hősök terén.

Ha van hazánk, amely számunkra nem csupán egy földdarab, akkor van még hazaárulás is. Amit büntetni kell.

KERESZTES HADJÁRAT – A magyar önrendelkezést garantáló jogszabály honvédő harcunk fegyvere.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A békéhez erő kell, a kormány ezért folytatja a munkát.

Az alakulat szolgálata és tudása elengedhetetlen a magyar emberek védelméhez.

Immáron tizenegyedik alkalommal tartottak kadétavatót a Wignerben, ahol honvédelemmel kapcsolatos tárgyakat is tanulnak.

A honvédelmi miniszter a győri légvédelmi rakétaezredhez látogat, indul az Embert a Vasra 3 kampány.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kezdeti jelekre hívta fel a figyelmet Kocsis Máté.

Magyar Péter az alelnökét teszi felelőssé az adatszivárgási botrányért.

Növekszik a hazugsáspirál: ennek nem tapsol a Tisza-vezér.

Hidvéghi Balázs szerint óriási a tét, mert az ellenzék adóemelésre készül.

A román politikusok a kölcsönös tisztelet és az együttműködés fontosságát hangsúlyozták.

A magyar miniszterelnök az RMDSZ kongresszusán vett részt.

Az elnök sürgeti a nemzetközi közösséget.

A selejtező szombaton 18 órakor kezdődik.

Panyi Miklós: Több mint 1200 társadalmi észrevétel érkezett az elmúlt hat-nyolc hétben a programmal kapcsolatban.

Szerbia's case clearly shows the major problems that can arise when a country is dependent on a single crude oil pipeline.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.