További kedvezmények az Otthon start program keretében

Panyi Miklós: Több mint 1200 társadalmi észrevétel érkezett az elmúlt hat-nyolc hétben a programmal kapcsolatban.

2025. 10. 10. 14:19
Illusztráció Fotó: Szabad Föld / Kállai Márton
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár a Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökével, illetve Balaicz Zoltánnal, Zalaegerszeg polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Minden városnak szüksége van arra, hogy növekedjen, a fiatalok lakhatási igényeit kielégítő új beruházások pedig lehetőséget adnak az önkormányzatoknak ahhoz, hogy olyan település részeket újítsanak meg, fejlesszenek fel, amelyek eddig kiaknázatlanok voltak, üresen álltak, vagy éppen ipari célokat szolgáltak - mondta.

Hozzátette: azzal, hogy nagyon sok fiatal otthonhoz tud jutni, az albérletek ára is csökkenhet, így az albérletben élők lakhatása is javulhat.

Szólt arról is, hogy az Otthon start programnak a helyi gazdaságra, a helyi építőiparra nézve is kedvező hatásai lesznek, hiszen a lakásépítések helyben is növelik az adóbevételeket, új munkahelyeket jelentenek.

Szita Károly hangsúlyozta: a városvezetők egyetértettek abban, hogy az önálló életkezdés, az önálló otthon lehetőségét biztosítani kell a nagyvárosokban élő fiatalok számára is, ezért támogatják az Otthon start programot.

Balaicz Zoltán közölte: Zalaegerszegen 2014 óta ötezer új munkahely jött létre, ezzel sok olyan fiatal került a városba, akik nemcsak jól fizető munkahelyet, de biztos lakhatást is szeretnének.

Szavai szerint Zalaegerszegen vannak olyan régi ipari övezetek, amelyek helyén már jelenleg is zajlanak építkezések, az utóbbi időben pedig fokozódott azoknak a vállalkozóknak az érdeklődése is, akik az önkormányzatnál lakásépítésre alkalmas területeket keresnek a városban.

 


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.