Minden eddiginél nagyobb szükség van a békére
A második világháború óta először jelent meg Európában a háborús infláció.
A második világháború óta először jelent meg Európában a háborús infláció.
– A fővárosi baloldal a Gyurcsány-korszak látványpolitizálását folytatja – fogalmazott Láng Zsolt Az igazság órájában.
– Az európai közös érdek most az, hogy béke legyen – fogalmazott Tóth Erik Az igazság órájában.
Az Európai Unió Tanácsának az olajembargó ügyében hozott döntését Hortay Olivér szerint magyar sikerként és európai kudarcként értékelhetjük.
– A CPAC Hungary bebizonyította a magyar konzervatívok számára, hogy nincsenek egyedül – fogalmazott Törcsi Péter Az igazság órájában.
„A magyar kormány a falig, sőt a falon túl is hajlandó elmenni a nemzeti érdekekért való kiállásban” – fogalmazott Kovács Attila Az igazság órájában.
Április 3-án a magyar választók józan döntést hoztak – fogalmazott Kovács Attila, az Alapjogokért Központ projektvezetője, a Karc FM Az igazság órája című műsorában.
A baloldali politikusok sorra arról beszélnek, hogy Magyarországnak NATO-tagként katonákat és fegyvereket kellene küldenie Ukrajnába.
– Stratégiai intelligenciára is szükségünk van ahhoz, hogy meg tudjuk óvni Magyarország biztonságát – fogalmazott Szánthó Miklós Az igazság órájában.
Az igazság órája legutóbbi adásában szó esett az orosz–ukrán háború legfontosabb kérdéseiről és a magyar baloldal felelőtlen, magyarokat veszélyeztető kijelentéseiről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Senkit sem érdekel a klub-világbajnokság? Itt a cáfolat, a rendezők: a Palmeiras szurkolói.
Az Őrség gasztronómiai hagyományai megelevenednek a fogásokban.
A manipulációs kerekasztalhoz sorolt kutató profitja ugyan megcsappant, de így sem járt rosszul az egyetlen munkavállalója.
Behúzott futóművel szállt le a teherszállító.
Helyette elektronikus nyilvántartást alakítanak ki.
Budaörsön csapott le a Nébih, így sikerült megakadályozni egy újabb iskolai ételmérgezést.
Továbbra is a családok az elsők.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Helyette elektronikus nyilvántartást alakítanak ki.
Budaörsön csapott le a Nébih, így sikerült megakadályozni egy újabb iskolai ételmérgezést.
Továbbra is a családok az elsők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.