Az első magyar beatnagylemez nyomában
Nem sok eséllyel indulhatott neki meghódítani a világot jelentő deszkákat a Kádár-rendszerben az, akinek nem volt hangfelvétele.
Nem sok eséllyel indulhatott neki meghódítani a világot jelentő deszkákat a Kádár-rendszerben az, akinek nem volt hangfelvétele.

Ahogy idén rendezték meg a 2020-as tokiói olimpiát, úgy egy évet kihagyott az elementáris sikereket maga mögött tudó, 1966-ban indult táncdalfesztiválok sorozata is.

A társadalom közérzetét javítani szándékozó, 1966-ban első alkalommal megrendezett táncdalfesztivál, illetve annak augusztus 20-án az Erkel Színházban megtartott döntője arról is nevezetes lett, hogy a második helyezettek is óriási népszerűségre tettek szert, és egy egész ország ismerte meg őket.

Az Országos Rendező Irodának (ORI) nem egyszer kellett szembesülnie azzal, hogy az általa szállított produkciók közül egyik-másik kiverte a biztosítékot a helyi szervezők körében.

A lemez A oldala egy instrumentális, Bevezetés című tétellel kezdődik, illetve Mensáros László prózájával, amibe visszaszőtték az akusztikus gitárt.

Ahogy a magyar nyelvű beat megteremtésében úttörő szerepe volt az Illés-zenekarnak, úgy a nosztalgiakoncertek megrendezésében is az első helyet szerezte meg.

Mi lett volna, ha ötvenöt éve, 1966-ban Szörényi Levente, Bajtala János és Jinda György eleget tesz Szilárdi Béla dzsesszbőgős felkérésének?

Mi lett volna, ha ötvenöt éve, 1966-ban Szörényi Levente, Bajtala János és Jinda György eleget tesz Szilárdi Béla dzsesszbőgős felkérésének?

A magyar rock történetében az első magyar nyelvű dalokat a legendássá vált Illés zenekarnak köszönhetjük.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Pénteken látványosan kettészakad az időjárás hazánkban.

Többször is meggátolta a főváros, hogy a számvevőszék betekintsen az iratokba.

A 14. havi nyugdíjat minden idős megkapja, mindegy, kire szavaz.

Pintér Bence már tíz évvel ezelőtt is befogadta volna kvóták alapján a migránsokat, támadta a rezsicsökkentést és a kormány családtámogatási rendszerét.

Európa már nem úgy ünnepel, mint hajdanán.

Papíron demokrácia, a valóságban valami egészen más.

Ennek ellenére nem hajlandó kártérítést fizetni.

Mutatjuk, hogyan zárhat első, második és harmadik helyen Magyarország a csoportjában!

A Vörösök egyik támadója történelmi gólt szerzett a csütörtöki vb-selejtezőkön.

Tudós csak az lesz, aki eredetien tár fel összefüggéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.