Kortárs óriás – kilencvenéves lenne Csurka István
Eszméinek, nézeteinek hangoztatásához ma már nem kell bátorság, megkerülhetetlen igazságai nyilvánosak a közbeszédben.
Eszméinek, nézeteinek hangoztatásához ma már nem kell bátorság, megkerülhetetlen igazságai nyilvánosak a közbeszédben.

A nemzet művészét a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Mindössze 57 évet élt.

Az Amerikai Psychót már az első héten több mint százezer példányban vásárolták meg.

Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke mesélt a posztumusz kötet születéséről, és arról az emberfeletti munkabírásról, amely az alkotót jellemezte.

A József Attila- és Prima Primissima díjas író, egyetemi tanár, műfordító, kritikus 88 éves volt.

Az ózdi Haklik Tamás Beton című műve a második helyezett lett az irodalmi megmérettetésen.

2023-ban pályakezdő szépíró kategóriában tették közzé a pályázati felhívást.

Németh László előadása váltotta ki az egyik legnagyobb visszhangot.

A művészt gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálták.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

A Szakály Sándor összeállította kötet igazi szellemi csemege. Recenziónk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.