A Kádár-rendszer elszenvedője szégyenlős, haszonélvezője büszke
Megjelent a Századvég és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a Kádár-rendszer és a magyar társadalom viszonyát bemutató, kutatásokkal elemzett közös műve.
Megjelent a Századvég és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a Kádár-rendszer és a magyar társadalom viszonyát bemutató, kutatásokkal elemzett közös műve.

Az 1976-os közművelődési törvény szellemiségét szolgaian követő elvi kinyilatkoztatásokat tett a kormányzat a párt iránymutatásai alapján, a könnyűzenét érintő kérdések is napirendre kerültek.

Még egyszer 1991. június 19-ről és az elmaradt igazságtétel okairól.

A művelődésügyi és a munkaügyi miniszter együttes utasítása hivatkozási alapot szolgáltatott a későbbiekben a vitás ügyekben.

A régi centrum, a Sztálin tér erősen magán viselte a forradalom nyomait; még elevenen élt az októberi szobordöntés emléke.

Egyáltalán nem bízta a véletlenre a hatalom a könnyűzenészekről sem az információgyűjtést. A besúgók siserehada szorgoskodott, a belügy pedig a megfelelő pillanatban előhúzta az aduászait.

Az Országos Rendező Irodának (ORI) nem egyszer kellett szembesülnie azzal, hogy az általa szállított produkciók közül egyik-másik kiverte a biztosítékot a helyi szervezők körében.

A pártállami ideológia jegyében a kis kiadókat államosították, és létrehoztak belőlük egy nagy állami monopolcéget.

Egy hamis mítosszal igyekszik leszámolni Sebes Gábor publicista. Új könyvének címe: A Nagy Imre-mítosz – Mese a jó kommunistáról.

1984-ben a zene ünnepe a rendfenntartók és a fiatalok összeütközésébe torkollott Debrecenben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Vas vármegyei főispán a parlamentbe készül.

Érkezik a köd és az ónos eső.

Hogyan teremthetünk ünnepi hangulatot túlzások nélkül?

Az ünnepek is a kicsinyes politikai csatározásokról szólnak a XI. kerületben.

Az orosz elnök készen áll a megbeszélésekre a francia elnökkel.

Közzétették a jelentést a 2023. október 7-én történtekről.

A tárgyalások a tervek szerint ma is folytatódnak.

A magyar ökölvívás legendája és ellenfele is egyszer-egyszer földre került a Papp László Budapest Sportarénában.

Látványosan megemelte a lakáshitel-szerződések átlagos összegét az Otthon start hitel megjelenése.

Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.