A kultúrpolitikai szigorítások lenyomata

A pártállami rendszer egyebek mellett arról is nevezetes volt, hogy informális úton dőlt el számos fontos ügy akár a közpolitikában, akár a kulturális életben. A telefonos „leszólások” és utasítgatások azonban mégsem voltak légből kapottak, mert a parancsok adói mindig a szocialista elveknek akartak megfelelni, akár úgy is, hogy konkrétan az adott témáról nem is szólt semmiféle jogszabály. Hogy ez utóbbi ne történhessen meg túl sokszor, Kádárék adtak a látszatra, és még az arcpirítóan ritkán, évente alig néhányszor ülésező Országgyűléssel is hozattak törvényeket a számukra különösen nagy jelentőséggel bíró témákban. Ez történt a közművelődési törvény esetében is negyvenöt éve, 1976-ban, amikor a könnyűzenét érintő kérdések is napirendre kerültek.

Fotó: Fortepan / Urbán Ádám

Liszt Ferenc tér. Ünnepi könyvhét, dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese megnyitja az eseménysorozatot
Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr

Az 1976. évi V. törvény a közművelődésről általános rendelkezései között szerepelt az, hogy a szocialista eszmék által kulturáltnak mondott szórakozás feltételeit hogyan teremtsék meg a rendező szervek. A második fejezetben külön hangsúlyt kapott az „ifjúság sajátos művelődési érdekeinek képviseletéről” szóló paragrafus, amelynek teljesítése a szakszervezetek és a KISZ feladata lett, és ennek megfelelően immáron nemcsak az ORI rendezhetett nagy koncerteket, hanem alkalomadtán a szakszervezetek, illetve a KISZ is. Utóbbiak találták ki 1976-tól a szolidaritási rockfesztiválokat, ahol többek között a Piramis és a P. Mobil játszott, és ugyanígy a Fekete Bárány Fesztivál is a KISZ-esek találmánya volt 1980-ban az Ifjúsági Magazinnal karöltve. A közművelődési intézményeknek ugyanakkor törvény szabta feladata lett az amatőr művészeti csoportok – ide tartoztak az ORI-engedély nélküli popzenekarok is – és a klubtevékenység elősegítése, és a törvény külön hangsúlyozta a művelődési otthonok jelentőségét a szabadidő kulturált eltöltésében.

A média szereplőitől is a színvonalas szórakoztatást várták el, ami egyet jelentett a szocialista erkölcsnek és világnézetnek megfelelő kultúra terjesztésével: „A szórakoztatás intézményei kötelesek gondoskodni az igényes szórakozás feltételeiről, a műsorok minőségének javításáról és rendszeres ellenőrzéséről. A szórakoztató tevékenység nem sértheti a közízlést, az alapvető szocialista eszményeket és nemzeti értékeket.”

Ez utóbbi kitétel a proletár internacionalizmus főbb vonásainak ismeretében különösen visszásan hat, hiszen a Kádár-rendszer sok mindent csinált, de azt végképp nem mondhatjuk, hogy a nemzeti értékeinket ápolta volna. A törvény világossá tette, hogy a tanácsi rendszeren és az azokat felügyelő Minisztertanácson keresztül végezte a pártállam az ellenőrzést, ami azonban csak részben volt igaz, hiszen rajtuk kívül a könnyűzenei intézmények számos alkalommal végeztek cenzurális tevékenységet, többször pedig a párt valamely szerve adott erre közvetlen utasítást.

A közművelődési törvény úgynevezett kerettörvény volt, amit az akkori kormánynak megfelelő jogosítványokkal rendelkező Minisztertanács egy 1976-os határozatával hajtottak végre. Ennek harmadik pontja arról szólt, hogy a tanácsok művelődésügyi osztályai hagyták jóvá a művelődési házak és otthonok munkaterveit, illetve ellenőrizték azok végrehajtását, miáltal a könnyűzenei koncertek engedélyezése és ellenőrzése is a jogkörükbe tartozott. Ez elméletileg az engedélyre váró zenés műsorok előzetes megtekintésével kellett volna párosuljon, ám ennek életszerűsége egyenlő volt a nullával, hiszen nemigen volt arra kapacitása egy települési tanácsnak, hogy az alkalmazottaival ott helyben meghallgattassa az egyik vagy a másik rockbandát, mielőtt felléptek volna. A tanácsoknak ezen túlmenően az akkoriban újonnan épülő lakótelepekhez tartozó művelődési otthonok megépíttetése is feladata lett, amivel az ott élőknek kellett a szocialista erkölcsnek megfelelő művelődési lehetőségeket nyújtaniuk. A törvényben és ebben a határozatban foglalt kötelezettségek teljesítését az Országos Közművelődési Tanács ellenőrizhette. A szórakoztató tevékenység koordinálásával a Belkereskedelmi Minisztérium csatlakozásával tárcaközi bizottságot bíztak meg, amitől a pártállami értelemben vett színvonal-növekedést várták, ide sorolva a rádió és a televízió műsorait is. A közművelődési törvény összességében tehát az új gazdasági mechanizmus 1972-től kezdődő visszarendeződésével járó kultúrpolitikai szigorítások egyik pregnáns lenyomata, amelynek következtében a könnyűzenészek élete egyelőre egyáltalán nem vált könnyebbé.

(A borítóképen DVTK-stadion, Rockfesztivál 1973-ban, színpadon az ős-Generál együttes. Forrás: Fortepan/Urbán Tamás)