időjárás 4°C Aida , Karolina 2023. február 2.
logo

ORI – koncertszervezés a Kádár-rendszerben

Csatári Bence
2021.03.06. 21:00
ORI – koncertszervezés a Kádár-rendszerben

Az Országos Rendezőiroda (ORI) a hazai koncertszervezés legnagyobb ura volt a Kádár-rendszerben, még akkor is, ha jó néhány magánszemély is hozott tető alá fellépéseket a saját szakállára – a legnagyobb ebben kétségkívül Halmi Gábor volt –, amik után az ORI ugyanúgy megkapta a jutalékát, így nem is különösebben akadályozta meg az efféle tevékenységeket, pláne nem annak fényében, hogy nemigen volt kapacitása minden fellépő művészt impresszálni. Az ORI-t is kontroll alatt tartotta a pártállam, a Művelődésügyi Minisztérium revíziói menetrendszerűen következtek be náluk, amelyek közül érdekes témái miatt kiemelkedik az ötvenöt évvel ezelőtti, 1966-os ellenőrzés. A leginkább szembetűnő a hatvanas évek közepén a nyugati zenekarok és szólisták krónikus hiánya volt a magyarországi színpadokon, akiket már elkezdtek reklámozni plakátokon, mégsem jöttek el, és üdítő kivételként hatott, amikor a svájci születésű Vico Torriani vagy az amerikai dzsessztrombitás és énekes Louis Armstrong lépett fel nálunk.

Az ORI intézményi függetlensége azáltal vált teljessé, hogy a művelődésügyi miniszter 1965-ben egy rendelettel megszüntette az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóságot, helyette a feladatokat a már korábban is a felszámolt állami cég berkein belül működő ORI és az Országos Filharmónia vette át. Az ORI határozta meg a könnyűzenei fellépti díjakat, és ellenőrizhette, hogy ezeket betartják-e a rendezők és a kifizetőhelyek, valamint a korabeli bikkfanyelven hanglemez- és magnetofon-műsoroknak nevezett lemezlovasoknak is szorgalmazták, hogy az ORI-tól szerezzék be az engedélyüket (ez a műfaj azonban akkor még annyira gyerekcipőben járt, hogy a kötelező vizsgáztatásukat végül csak 1978-ban vezették be). A rendelet tételesen felsorolta a műfajokat, amelyekben az ORI volt az illetékes: operett, népi-, tánc- dzsessz-zenekar, dzsessz-énekegyüttes, népi ének és táncegyüttes, magyar nóta, sanzonok, táncdalok felhasználásából származó hangszeres és énekszóló-hangverseny, artistaműsor (Szécsi Pál Egy szál harangvirág című dalának televíziós felvétele például kizárólag egy cirkuszfellépésről maradt fenn), prózai, illetve prózai és zenei vegyes műsor. Kétségkívül sokféle műfajra kellett figyelniük, de egy akkoriban nem egészen negyvenfős hivatali apparátus, amelynek tagjai ráadásul általában véve nem sokat konyítottak egyik vagy másik műfajhoz sem, szinte az esélytelenek nyugalmával próbálta meg lefedni az egész országot. Nem is sikerülhetett nekik, ezért engedték meg – mintegy szemet hunyva a művelődésügyi miniszter rendelete felett –, hogy a zenészek magukat menedzseljék vagy felkérjenek külsős segítséget hozzáértő, a könnyűzenei élet berkeit belülről ismerő magánszemélyektől, akik rendszerint maguk is művészek voltak.

Szécsi Pál
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A Művelődésügyi Minisztérium revizori osztályának vezetője, Vince János instrukciói között szerepelt, hogy a tárca ellenőrzést végző beosztottjainak a könnyűzenei élet „átfogó irányításának megvalósulását”, illetve a műsor-engedélyezések jogosultságát (1965-ben több mint háromezer engedélyt adtak ki) kellett az ORI-nál vizsgálniuk, illetve azt, hogy

a műfajok tekintetében az arányosítás bekövetkezett-e a művészfoglalkoztatásban, azaz nem engedtek-e túl sok „imperialista” zenedarabot a színpadokra, illetve a beat nem szorította-e ki a táncdalokat és a sanzonokat az ORI-műsorokból.

Persze erre az elvtársak kínosan ügyeltek, sőt ezekben az időkben rendre előfordult, hogy a táncdalénekeseket a beategyüttesek kísérték. Ilyen esetekben a koncertek két részből álltak, és egy kicsit a népvándorlásra emlékeztettek, ugyanis a közönség egyik fele, amelyik a beatet szerette, nem volt hajlandó bemenni és táncdalénekeseket meghallgatni, és látványosan kivonult, majd ugyanez fordított előjellel is előfordult. A minisztériumi ellenőrök megállapították, hogy az ORI-nak

„gondoskodni kell az engedélyezett műsorok tartalmi vonatkozású figyelemmel kíséréséről”,

azaz a cenzúráról, ennek során pedig háttérbe kellett szorítaniuk a magánszervezők tevékenységét. Minden könnyű műfajú produkció bevétele után engedélyezési illetéket szedett be az ORI, amit egységesebbé igyekeztek tenni, három-négyféle összeget helyezett kilátásba a minisztérium attól függően, hogy az adott műsort hányan látogatták meg. Eredménynek könyvelték el, ugyanakkor bizonyos zenei stílusok esetében nagy valószínűséggel nem volt igaz, hogy a veszteséges műsorokat felszámolták, miáltal ugyan kevesebb előadást tartottak, de nagy sikere – és ezáltal anyagi haszna – volt Vico Torrianinak a Kisstadionban és Louis Armstrongnak a Népstadionban, valamint a Golden Gate együttesnek is. Ugyanakkor anyagi kárt szenvedtek, amikor aláírt szerződés nélkül reklámozták tizenháromezer forintos befektetéssel a Gr. Rockers amerikai zenekart, amely végül mégsem jött el. A Művelődésügyi Minisztérium zene- és táncművészeti főosztályának vezetője, Barna Andrásné 1966. június 17-én az általános eljárásoknak megfelelően felvilágosítást kért az ORI igazgatójától, hogy a Gr. Rockers zenekar végül miért is nem jött Magyarországra, de a válasz – ha született egyáltalán – mindmáig nem került elő a levéltárból.

Louis Armstrong koncertje 1965. június 9-én
Fotó: Fortepan/Bojár Sándor

A szocialista ideológia biztosítására az ORI a belföldi, saját rendezésű műsorait előzetesen ellenőrizte, 1966 őszétől az engedélyezéseket szakmai bemutató kötelezettségéhez kötötte. A kapacitásuk elégtelensége miatt viszont a haknik felett már nem tudott ilyen típusú eljárást gyakorolni. Így fordulhatott elő, hogy a revízió szerint ízléstelenül személyeskedő műsorok kerültek a gépezetbe. Az ellenőri jelentések elkészülte után a minisztérium általában utasította az ORI vezetőit a visszásságok felszámolására. Ezenkívül több anyagi természetű ügyet kellett tisztázniuk a művészek szállásköltségeivel, a szabálytalan többletgázsikkal és az üzletszerző magatartással kapcsolatban. Méltán állapította meg a revízió, hogy a könnyűzenei koncerteken bizonyos spontaneitás mindig is tapasztalható, ráadásul ezekre a tervgazdálkodás szabályait nemigen lehetett alkalmazni, viszont a bevétel érdekében néha bele kellett menni kétséges kimenetelű ügyletekbe. Utóbbiak miatt, illetve azért, mert az 1968-ban bevezetendő új gazdasági mechanizmus könnyűzenére gyakorolt hatását meg akarta tárgyalni, Barna Andrásné megbeszélésre hívta be a kulturális intézmények vezetőit. Ekkor derült ki, hogy a komolyzenétől nem akarta teljesen elválasztani a kormányzat a könnyűzenét, mert az ORI-nak az Országos Filharmóniával együtt kellett kidolgoznia a tervüket a gazdálkodásról. Egyébként a filharmónia jutalékért szintén segített szervezni koncerteket az ORI-nak, amit Keszler Pál ORI-igazgató eredményesnek tartott, mert állítása szerint ennél olcsóbban nem tudták volna országosan kiterjeszteni a koncertjeiket. A két intézménynek 1966. szeptember 1-jéig kellett elkészítenie a közös gazdálkodási tervet.

Az ORI-ról kedvező kép alakult ki a későbbiekben is a kulturális tárcánál, ami nem véletlen, hiszen ide ejtőernyőztettek több ÁVH-s elvtársat (Keszler Pál, Csanády Lajos, Fényes László), akik itt élték ki hatalmi ambícióikat, esetleg egyszerűen csak nyugdíj előtti parkolópályának tekintették a céget. Az ORI 1967-es teljesítményét tekintve a tárcánál megállapították, hogy kevesebb koncerttel majdnem kétszeres bevételre tettek szert, mint az előző években. Kiemelték a szocialista embereszményhez való pozitív hozzáállásukat: „Az intézmény nagy súlyt helyez a műsorok kulturált körülmények közt történő lebonyolítására, a fellépő művészek fegyelmezett magatartására.” Negatív megjegyzéseik között szerepelt, hogy az Illés-zenekart az előző évi plakátjaikkal reklámozták 1967-ben, ami sokszor félreértésekre adott okot, de az szintén előfordult, hogy más zenekar lépett fel, mint amit meghirdettek. A koncertekkel kapcsolatos panaszokra külön ellenőrzési osztályt állított fel az ORI a saját embereiből 1969 márciusában, melynek segítségével szúrópróbaszerűen ellenőrizték saját turnéikat. A panaszok orvoslásáról a megyei tanácsok művelődési osztályainak adtak tájékoztatást, amelyek ezek után egyfajta pozitív visszacsatolásként értesíthették az ORI-t a műsorigényeikről. Volt olyan koncertszervező, akit szinte havi rendszerességgel ellenőriztek, míg másokat alig, ami viszont ellentéteket szült a munkatársak között. A hatalom ezzel együtt tartott attól, hogy az új gazdasági mechanizmusból fakadó kultúrpolitikai lazítás az esetleges kiskapuk mind jobb kijátszását fogja eredményezni a koncertek szervezése terén, s emiatt az ORI – legalábbis saját állítása szerint – megfelelő ellenlépéseket tervezett. Hogy mik voltak ezek a kiskapuk, és milyen válaszreakciókat fontolgatott az ORI, az már egy másik írás témája lehetne.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.