Meghackelték Elon Musk weboldalát
Az oldal nyíltan szerkeszthető bárki számára.
Az oldal nyíltan szerkeszthető bárki számára.
A legrosszabb, hogy többnyire a kártya- és számlabirtokos kára lesz a tranzakció.
A Nemzeti Kibervédelmi Intézet nevében próbálnak adatokat kicsalni a bűnözők.
Éjjel-nappal dolgoztak a bűncselekmények felderítéséért és az elkövetők felelősségre vonásáért.
A jelenlegi háborús helyzetben jelentősen felértékelődött a hazánk kiber- és fizikai biztonsága ellen irányuló törekvésekkel szembeni hatékony fellépés.
A fiatalok elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek egyebek között a kibervédelem és a térképészet területén.
Már Kanadában is „elfogadhatatlan kockázatot” jelentő alkalmazásnak tartják a kínai közösségimédia-appot.
Jelenleg Írországban folyik európai vizsgálat a TikTok esetleges jogellenes adattovábbítása ügyében.
Az oroszok sorra hajtják végre online támadásaikat, ám szakértők szerint koordinálatlan az orosz kiberhadviselés.
A tagállamoknak ezentúl jelenteniük kell az incidenseket, fokozniuk kell a biztonságot és fel kell tárniuk a sebezhetőségeiket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter tájékoztatta az államfőt a Brjanszki régió vasúti sérültjei számára nyújtott segítségről.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Győri Audi ETO KC 29-27-re nyert az Odense ellen a női kézilabda BL döntőjében.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Tombol a kettős mérce.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Győri Audi ETO KC 29-27-re nyert az Odense ellen a női kézilabda BL döntőjében.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.