
Csaknem 150 kilogrammnyi kábítószert foglalt le a rendőrség a Kína délnyugati részén fekvő Kujcsou tartomány Tungzsen nevű városában egy banánt szállító teherautó átkutatását követően – közölték a hatóságok szerdán.
Washington offenzívát indított a kínai gazdasági térnyerés, mindenekelőtt a Huawei nyomulása ellen, ami a tegnapi EU—Kína csúcstalálkozóra is rányomta a bélyegét.
Az Európai Unió és Kína kapcsolatára jellemző, hogy már egy diplomáciai találkozót lezáró, közös nyilatkozat is eredménynek számít.
Bűnösnek találta a bíróság a közrend megzavarásában a hongkongi „esernyős forradalom” kilenc vezetőjét kedden. A döntés ellen több nemzetközi jogvédő szervezet is tiltakozott.
Ötödik generációs (5G) mobil adatátviteli technológiával működő határellenőrzési pont kialakításáról állapodott meg a kínai határőrség a China Mobile kínai távközlési szolgáltatóval annak érdekében, hogy feltartóztassa az Észak-Koreából érkező menekülteke
További piacnyitást és egyenlő bánásmódot ígért az európai cégek számára Li Köcsiang kínai kormányfő az Európai Unió és Kína közötti keddi brüsszeli csúcstalálkozón, amelyen egyebek mellett az ipari szubvenciókkal kapcsolatos aggályok kezeléséről is megál
Varga Mihály a tárgyaláson kiemelte: Magyarország aktív résztvevője az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek, az új vasútvonallal pedig központi szerepet tölthet be az Új Selyemút nyugati végén.
A magyar innováció és a külföldi cégek számára kínált befektetési környezet bemutatására helyezi a hangsúlyt a 13. Honan Kína Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Vásáron díszvendégként résztvevő Magyarország kiállítási pavilonja – nyilatkozta Joó Istvá
Megrongálták az 1989-es Tienanmen téri vérengzés emlékét őrző hongkongi múzeumot a hétvégén – közölte a helyi rendőrség hétfőn.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kocsis Máté cáfolta a Tisza Párt elnökének vádaskodásait.
Hungary has one of the highest levels of access to healthcare in the European Union.
A magyar Szent Korona nemcsak egy páratlan műkincs, de a magyar jogrend értelmében egy élő személyiség is.
Méltatta a sportközpontot Szentkirályi Alexandra.
Sikeres tárgyalás az oroszokkal – írta a miniszterelnök a Harcosok klubjában.
Az Emily Párizsban című sorozat rendezőasszisztense mindössze 47 éves volt.
A miniszterelnök fontos bejelentést tett a Barátság kőolajvezetékről, és Magyar Péternek is odapirított a bejegyzésében.
Sikeres tárgyalás az oroszokkal – írta a miniszterelnök a Harcosok klubjában.
Az Emily Párizsban című sorozat rendezőasszisztense mindössze 47 éves volt.
A miniszterelnök fontos bejelentést tett a Barátság kőolajvezetékről, és Magyar Péternek is odapirított a bejegyzésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.