Az államellenes szervezkedést soha nem látott megtorlássorozatnak kell követnie, jelentette ki Kocsis Máté + videó
Ez a hálózat olyan zavargást kelt az országban, amit később bajosan lehet kezelni.
Ez a hálózat olyan zavargást kelt az országban, amit később bajosan lehet kezelni.

Kemény üzenetet küldött a DK elnökének Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül Stefano Bottoni megdöbbentő hozzászólását.

Akik terhelően nyilatkoztak kormánytagok állítólagos érintettségéről, a kihallgatásuk során visszakoztak, és jelezték, hogy csak hallomásokra alapították, amit mondtak.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerit a baloldal által felépített hamis pedofilügy és a rágalomhadjárat részleteit fel kell tárni, és súlyos megtorlás kell az államellenes összeesküvők ellen.

„Forró ősz elé nézünk.”

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Demokratikus Koalíció és a hozzájuk kötődő szennylapok által terjesztett vádak nemcsak Semjén Zsolt személyét támadják, hanem a magyar állam egészét igyekeznek megingatni.

A rapper azzal védekezett, hogy egy nem létező ország nem létező kormányfőjének lelövését imitálták, nem létező fegyverrel.

A rágalmakat szánalmas, primitív, megkomponált hazugságnak nevezte, amelynek komoly jogi következményei lehetnek a terjesztőkre.

Egy jól ismert képpel is illusztrálta a politikust.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

Milliméterekre a harmadik világháború.

Hónapokig készültek a merényletre.

A luxus-Unimoghoz képest egy Mercedes-AMG G osztály kicsi, fapados, gyenge, és terepen is ügyetlen.

Those who are for peace stand with us, the prime minister says.

A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.