Magyar Péter ismét agresszíven üvöltözött, senkit nem hagyott szóhoz jutni + videó
A Tisza Párt elnöke újra összecsapott Cséplőné Gönczi Veronika SZGYF-főigazgatóval.
A Tisza Párt elnöke újra összecsapott Cséplőné Gönczi Veronika SZGYF-főigazgatóval.

A Tisza Párt elnöke pénteken Pákozdon folytatta országjáró turnéját. A politikust felháborodott ellentüntetők várták.

A Tisza Párt vezére alkalmasságból megbukott, és csupán gyávaságból tudott jelesre vizsgázni.

Odakint most szörnyek járnak.

A két testvér között erős a kötelék, hiszen felnőttként számos alkalommal ért össze szakmai életútjuk.

Magyar Péternek nem tetszett, hogy Vogel Evelinnek van szava a Tisza Párton belül, ezért szólt az embereinek, hogy kezdjenek vele valamit.

Már a baloldalon is érzik, hogy vállalhatatlan a figura.

Brüsszel egyértelműen be akar avatkozni a magyar belpolitikába.

Az eltérő véleményeket gyakorlatilag azonnal eltávolítják a Tisza Párt vezérének közösségi oldaláról.

„Ha konkrét kérdést kapnak, akkor pestiesen szólva ülnek és kukán néznek maguk elé” – mondta el a tiszás képviselőkről lapunknak Radics Béla, Fővárosi Közgyűlés kormánypárti frakciójának tagja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.