Magyar Péter felmondta Manfred Weber háborúpárti leckéjét
Felesleges a háborús veszélyhelyzet Magyarországon a Tisza Párt diszkóliberális elnöke szerint.
Felesleges a háborús veszélyhelyzet Magyarországon a Tisza Párt diszkóliberális elnöke szerint.

A Tisza Párt elnöke jóval kisebb összegeket vallhatott be, mint amennyit ténylegesen elkölthettek.

Szövetségre lépett Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc.

A kedden nyilvánosságra került hangfelvétel Magyarék több hazugságát is leleplezte.

Vihar egy pohár vízben.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hamis az ember, hamis a kép.

Újabb nap – újabb hangfelvétel. Hiszen nem telhet el egyetlen árva fél óra se Magyar Péter nélkül.

Magyar Péter a no fucking way megnyilatkozásával még semmit nem tett a világosság kiterjesztéséért.

Magyar Péter megítélése volt a téma.
Sok millió forintnyi kiadás, gond a számlákkal, a szerződésekkel – ez jellemezte a Tisza Párt pénzügyeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.