Merkely Béla: Megtisztelő, hogy immáron elnökként segíthetem a hazai egyetemek fejlődését
A rektor tovább kívánja erősíteni a hazai egyetemek nemzetközi elismertségét.
A rektor tovább kívánja erősíteni a hazai egyetemek nemzetközi elismertségét.

A kormány és a Magyar Rektori Konferencia közösen védik a magyar hallgatók és kutatók érdekeit – tette közzé a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A választásra azért volt szükség, mert az MRK eddigi társelnökének, Mocsai Lajosnak, a Testnevelési Egyetem korábbi rektorának mandátuma megszűnt.

A Magyar Rektori Konferencia is egyetért, hogy idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartsák meg.
Maruzsa Zoltán elmondta: a programmal az érettségivel már rendelkező, a felsőoktatásba jelentkezni kívánó diákoknak szeretnének segíteni, akik a köznevelés rendszeréből már kiléptek.
Ha betartják a szigort, azzal a kormány vállal ugyan egy zökkenőkkel tarkított évet, de hosszú távon nagyon hasznos az intézkedés – mondta lapunknak Józsa János.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, és az ukrán elnök lemondását követelték.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.