Nagy csapás a BL-győztes PSG-nek, újabb fontos hiányzót jelentett be a klub
A csapatkapitány hetekig harcképtelenné vált.
A csapatkapitány hetekig harcképtelenné vált.

A PSG új igazolása, az ukrán Ilja Zabarnij az Európai Szuperkupáért még nem léphetett pályára, de mégis lett aranyérme.

A pályán nyújtott teljesítmény, valamint a találkozó érzelmi töltete miatt is emlékezetes maradhat a meccs.

A brazil szélső két gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a Szpartak 2-0-ra legyőzte az Orenburgot az orosz bajnokságban.

Marquinhos elveszítette hőn szeretett édesapját, és a csapattársai a hazautazott szélsőnek ajánlották a Dinamo elleni egyik góljukat.

A 31 éves Virgil Misidjan az előző szezonban az Al-Taj játékosaként négy gólig és három gólpasszig jutott a szaúdi bajnokságban.

Mindkettőjüket haszontalan igazolásnak tartják, annak ellenére, hogy Abena még egy másodpercet sem játszott a csapatban, ráadásul a brazil szélsőt már maga a szerb vezetőedző is kritizálta.

A Ferencváros korábbi orosz edzője meglepő nyilatkozatott tett.

Myenty Abena már este Moszkvába utazik, hogy az orvosi vizsgálatokat követően csatlakozzon régi-új edzője, Dejan Sztankovics csapatához, a Szpartak Moszkvához, amely másfél millió eurót fizet a védőért.

Ugyan több mint ötmillió eurót kapott a Fradi a brazil szélsőért, de úgy tűnik, egyelőre képtelenek pótolni őt a pályán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter alaposan kihúzta a gyufát. A Női DPK alapító tagja szembesítette a hazugságaival.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a háborúellenes gyűléseken.

Egy év alatt több mint 200 ezer fővel tudta növelni a követőbázisát.

A kormányfőnek nem csak munkájába, hanem kikapcsolódásába is betekinthetünk.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Nem minden juttatás kötődik a legkisebb keresetekhez

Megvan a Liverpool szombati kezdőcsapata Szoboszlai, Szalah és Isak távollétében.

Hungary's ruling parties have begun implementing their victory plan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.