Pillanatokon múlt a tragédia, egy autó sodródott a sínekre
Órákig szünetel a vonatforgalom.
Órákig szünetel a vonatforgalom.
Csaknem egymillióan vették igénybe a MÁV fedélzeti szolgáltatásait, az utasoknál a hamburger és a sör maradt a sláger.
Mutatjuk a részleteket.
Késésekre figyelmeztetnek.
Felmerült ilyen javaslat, de a kormány egyelőre nem tervez szigorítást – mondta a Magyar Nemzetnek Lázár János.
A vonat nem közlekedett tovább.
Több járat is kimaradt.
Érdemes odafigyelni az év első napjaiban, mert máskor járnak a vonatok a forgalmas vonalon.
Megnőtt a menetidő.
Az egyedi díszítésű karácsonyi kocsik a téli szünet végéig minden nap közlekednek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Várhelyi szerint ez reményt adhat az együttműködésre.
Washington árnyéka Brüsszel felett.
A magyar példa a GB News vitájában került középpontba.
A panasztevők szeretnék, hogy a rendeletet minősítsék alaptörvénybe ütközőnek.
Az Európai Néppárt vezetője úgy véli, hogy Európának határozott lépésekre van szüksége.
A baloldali párt elnöke lassan már csak magára számíthat a tiszás alternatív valóság terjesztésében.
A találkozón jelen volt Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke is.
Az Európai Néppárt vezetője úgy véli, hogy Európának határozott lépésekre van szüksége.
A baloldali párt elnöke lassan már csak magára számíthat a tiszás alternatív valóság terjesztésében.
A találkozón jelen volt Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.