Brüsszel a háború pártján áll, nem támogatja az azonnali tűzszünetet
Menczer Tamás közölte, hogy Brüsszel számára a tűzszünet egy vörös vonalat jelent.
Menczer Tamás közölte, hogy Brüsszel számára a tűzszünet egy vörös vonalat jelent.

Zsigmond Barna Pál elmondta, hogy hazánk minden fórumon a fegyverszünet fontosságát hangsúlyozza.

Az államtitkár szerint a túlélők megtalálásának szempontjából az első hét kulcsfontosságú.

Keleti nyitás, beruházások, rettentően sok szám, csúnya beszólások – parázs vitában csapott össze az államtitkár a momentumos politikussal.

A levegőért kapkodó Szent-Iványi szerint „útszéli vitastílus”, amit Menczer megengedett magának.

A magyar gáztárolók töltöttségi aránya körülbelül a duplája az európai átlagnak.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a magyar kormány nagy sikereként értékelte a megállapodásokat.

Az államtitkár emlékeztetett: Romániában román pártot támogattak a magyar ellenében, Szlovákiában szlovákot.

A magyar baloldal és a magyar baloldali pártvezérek egyformán és egyhangúlag a szankciós politika mellett állnak.

Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány mindig a magyar érdekeknek megfelelően cselekszik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem túl szívderítő kilátások.

A városnak és környéken élőknek mindig nagy megtiszteltetés, ha a miniszterelnök a térségbe látogat, mert annyi fejlesztés történt náluk, amivel maximálisan kiérdemelte a kormányfő a győriek szeretetét.

Sorsdöntő pillanatokról beszélt a kormányfő.

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartóztattak le két férfit Szegeden.

„Nemet mondunk a háborúra.”

Egy felvétel is tanúsítja.

A külügyminiszter ma Bejrútban tárgyalt.

Az énekesnő egy hónap alatt körülbelül tíz kilót fogyott.

Az Eurostat legfrissebb számai sallangoktól mentesen mutatják be a kormány eredményeit.

A gyorsabb elektrifikáció és a prosumer kezdeményezések felfuttatása akár egymillió új munkahelyet is teremthet Európában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.