Újabb bizonyíték: a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos
Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját.
Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját.

Menczer Tamás közölte: a magyar oltási program Európa legsikeresebbje és legeredményesebbje.

Magyarország tíz országgal kötött megállapodást arról, hogy minden vakcinát kölcsönösen elfogadnak.

A 27 tagország közül csak Magyarország nem támogatta a gázai konfliktussal kapcsolatos álláspontot.

Azért beszélhetünk az utazásokról, mert a magyar oltási program előrébb tart, mint más országoké.

A szomorú adat minden bizonnyal összefügg a párt által leghevesebben képviselt oltásellenes hangulatkeltéssel.

„Aki oltásellenes, az az is marad” – reagált a baloldal támadásaira a keleti oltóanyagok ellen Menczer Tamás.

Az Egészségügyi Világszervezet bejelentette: a kínai Sinopharm-vakcina hatásos az időseknél – mondta az államtitkár.

A 4 millió átoltottat a keleti vakcinák nélkül másfél hónappal később értük volna el.

Bár a polgármester megfeledkezett róluk, Menczer Tamás államtitkár meglátogatta a háromszáz éves budaörsi sváb közösséget.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem véletlenül várják már epekedve a brüsszeli bürokraták, hogy jöjjön a Tisza.

Komoly pénzek folytak el.

Mérföldkő a hazai kábítószer-ellenes küzdelemben.

Mindent bevet a Bige család, hogy egy esetleges kormányváltást követően megoldódjanak a Nitrogénművek problémái.

Zavargás tört ki szerdán egy észak-görögországi kitoloncolási központban.

A tragédia a csúcsforgalomban történt.

Az ukrán férfiaknak otthon kell maradnia harcolni.

The inconsistent party communication puts the loyalty of Tisza Party activists we spoke with to the test.

A Magyar Írószövetség Debüt-díját vette át.

A fejlesztés célja, hogy az épület ne csak megőrizze, hanem növelje piaci részesedését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.