Hatalmas migránskaraván tart észak felé
A karaván felerősíti a migrációs aggodalmakat.
A karaván felerősíti a migrációs aggodalmakat.
Az előrejelzések szerint az eddigi legnagyobb, hozzávetőlegesen 60 ezer illegális bevándorlóból álló tömeg érkezik a texasi határ felé.
Hiába indultak útnak a közép-amerikai bevándorlók, a megválasztott elnök – korábbi ígéretével ellentétben – mégsem várja őket tárt karokkal.
A guatemalai hatóságok keményen felléptek több ezer, Amerikába igyekvő bevándorlóval szemben.
A migránskaraván indulásának időzítése összefügghet az amerikai elnökválasztással.
A híres nyelvújító, irodalomtörténész, kortárs balerina és oktatáspolitikus, Kunhalmi Ágnes – szerint a migráció már eleve nem létezik, fikció, füstös szobákban kifundált fideszes trükk, azaz: álprobléma.
Ismét hazugságoktól és csúsztatásoktól hemzsegő cikket közölt a 168 Óra a Magyar Honvédségről. A szélsőségesen balliberális lap „szakértője” újból Kovács Gyula volt.
A migránsok mégis abban reménykedtek, hogy – mivel gyerekek és nők is vannak a csoportban – a hatóságok átengedik őket. Minden jel arra mutat, hogy egy hetek óta szervezett akcióról van szó.
Egyelőre ezren vannak, de a fővárosból, Tegucigalpából és az ország más részeiből autóbuszokon érkeznek még sokan mások San Pedro de Sulába.
Közép-amerikai migránsok százai keltek át szerdára virradóra a guatemalai-mexikói határon, majd ezerfős csoportba szerveződve elindultak az Egyesült Államok déli határa felé, időközben azonban feltartóztatták őket a mexikói biztonsági erők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A kivitelezés és a felújítás már idén elkezdődhet.
A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.
Részletek derültek ki az ukrán elnök és az Európai Bizottság elnökének viszonyáról.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A kivitelezés és a felújítás már idén elkezdődhet.
A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.
Részletek derültek ki az ukrán elnök és az Európai Bizottság elnökének viszonyáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.