Sokat spórolhatnak januártól a legkisebb cégek
A héten dönthet a kormány arról, milyen feltételekkel és mikortól léphetnek át a kisvállalkozások a kedvezőbb energiatartifákat nyújtó egyetemes szolgáltatásba.
A héten dönthet a kormány arról, milyen feltételekkel és mikortól léphetnek át a kisvállalkozások a kedvezőbb energiatartifákat nyújtó egyetemes szolgáltatásba.

A Magyar falu program újabb pillére által első körben azok a hazai egyéni és társas mikrovállalkozások juthatnak forráshoz, amelyek kevesebb mint tíz főt foglalkoztatnak.

Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója szerint a kkv-k gazdaságélénkítő szerepére talán még soha nem volt ekkora szükség.

Jelentős a jegybanki NHP aránya az építőgépek, a tehergépjárművek és az egyéb gépek, berendezések finanszírozásában is.

A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók.
A program keretében az első körben 50 milliárd forintnyi támogatásra pályázhatnak a kkv-k.
Január 1-jétől megszűnt az egyszerűsített vállalkozói adó (eva). A cégek többségének azonban emiatt nem kell tartaniuk a magasabb adóterhektől.

A hazai kisvállalkozások árbevételük meghatározó részét továbbra is közterhekre fordítják — derül ki a CIB Bank adataiból.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj után az agrártámogatásokat is elvenné, és örülne, ha Brüsszel elvenné Magyarország szavazati jogát.

Feltűnik Radics Gigi is, aki az egyik utolsó próbán énekel.

Megkopott Magyar Péter varázsa, Orbán Viktor viszont akcióba lendült.

Weberről és Péterről röviden a győri háborúellenes gyűlés előtt – írta Menczer.

Menczer Tamás közösségi oldalán tett közzé videót, amelyben Trump egy brit televíziós csatornának adott interjúban a magyar miniszterelnököt dicsérte.

Madrid figyelmeztet: a mostani beáramlás csak előszele egy nagyobb migránshullámnak.

Szakértők szerint a talajt borító hamu víztaszító tulajdonsága miatt a föld még nehezebben képes elnyelni a vizet.

Még tíz kilométerre a stadiontól is hallatszott a buli.

A hét éve indított BigData projektben alakították ki.

Egy hektár szántó átlagára 2,4 millió forint volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.