A vásárlók megtévesztése miatt perlik a Milka csokik gyártóját
A fogyasztóvédők szerint a cég félrevezeti a vevőket.
A fogyasztóvédők szerint a cég félrevezeti a vevőket.

Kockázatos lehet a fogyasztása.

Most attól az egyik legrégebb óta gyártott keksztől kell elbúcsúznunk, amelynek ízét és sokoldalú felhasználhatóságát még a dédszüleink is ismerhették.

Az édesség hetvenegy évig volt a boltok polcain, a gyártó szerint korszerűtlen a csomagolása.

Nagyon csúnyán megsértette a szabályokat.

2021-ben kezdtek vizsgálódni az ügyben.

Az ikonikus háromszög alapú hasábokra egy stilizált, közönséges hegy kerül majd a gyártó szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kevésen múlt a tragédia.

A kormányfő október 23-i beszédéből osztott meg egy részletet Kocsis Máté.

Magyarország sorsáról csak a magyarok dönthetnek.

Mentőt is hívtak hozzá.

Az ukrán elnök nyomás alatt tartja a korrupciós ügyeket vizsgáló szervezeteket, hogy azok ne tudják felfedni a kormányzati visszaéléseket, és megfélemlíti azokat is, akik bejelentést tesznek a korrupciós ügyekről.

A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk a pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.

Dmitirij Peszkov egy interjúban árult el részleteket Trump és Putyin találkozójáról.

Az Európai Bizottság ügyeskedése ezerforintos benzinárakat is okozhat.

Brussels accepts Germany’s energy policy, but attacks Hungary’s efforts to ensure supply security.

A magyar szövetség nem hagyta szó nélkül a Puskás Akadémia edzőjének kirohanását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.