Magyar Péternek üzent a honvédelmi miniszter
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán üzent.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a közösségi oldalán üzent.
Az európai versenyképesség tovább romlik.
Lengyelország nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, még akkor sem, ha jóváhagynak egy békefenntartó missziót.
A NATO-főtitkár hangsúlyozta, hogy Európa elkötelezett Ukrajna támogatása mellett. Eközben megkezdődtek az amerikai–orosz tárgyalások Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban az ukrajnai békéről. Az orosz–ukrán háború lezárását célzó egyeztetésre az Európai Unió vezetőit nem hívták meg.
Mark Rutte egy interjúban arról beszélt, hogy bízik az amerikai tárgyalócsoport munkájában az ukrajnai háború lezárásáról szóló megbeszéléseken.
A NATO-központban tartott találkozó előtt Rutte hivatalos rezidenciáján vacsorán látta vendégül a különmegbízottat.
Az Európában állomásozó amerikai katonák egy részének kivonása is napirendre kerülhet.
A főtitkár hangsúlyozta, hogy az ukrajnai béketárgyalások során minden szóba jöhet.
Hegseth kijelentette, hogy az Egyesült Államok már nem az európai biztonságra koncentrál elsősorban.
Magyarország jelentősen hozzájárul a szövetség kollektív védelméhez – jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO védelmi minisztereinek értekezlete után, Brüsszelben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
Tombol a kettős mérce.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.