Itt az orosz bejelentés a világháborúról
Durva figyelmeztetés jött.
Durva figyelmeztetés jött.

A NATO legkeményebb légicsapásai ideje alatt teljesített szolgálatot.

Az új hidegháború már titkos és infrastruktúra-ellenes műveletekben is zajlik.

Az orosz külügyminiszter szerint a nyugati politikusok provokatív kijelentései feszültséget keltenek a nemzetközi színtéren.

A miniszter hangsúlyozta: ez a háború nem a magyarok érdeke, ezt a háborút meg kell állítani.

Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos magyar álláspont továbbra is következetes és határozott.

Megtesznek minden szükséges lépést.

A honvédelmi miniszter a Facebookon tett közzé bejegyzést.

„A NATO erős szövetség, sokkal erősebb, mint Oroszország.”

A szövetség már készen áll.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat

Egy 15 éves lányt szúrtak mellkason. Az ügyészég az elkövetőnek és társainak a letartóztatását kezdeményezte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.