NATO-főtitkár: Putyin „hatalmas hibát” követett el az ukrajnai tárgyalásokon
Kaja Kallas szerint Oroszország nem akar békét.
Kaja Kallas szerint Oroszország nem akar békét.
Europe must adapt and develop an independent European policy.
Európának is igazodnia kell ehhez, és egy önálló Európa-politikát kialakítani.
A Nyugat „a XXI. században nem engedheti meg, hogy egy ország megszálljon és gyarmatosítson egy másik nemzetet”.
Drámai figyelmeztetést küldött Európa jövőjével kapcsolatban Mark Rutte.
Jens Stoltenberg irányvonalát folytathatja Mark Rutte.
Brüsszelben terjed a pletyka, miszerint a bizottsági elnök töltheti be az ukrajnai háború miatt felértékelődött pozíciót.
Több ambíciózus női politikus neve is felmerült Jens Stoltenberg pótlására.
Klaus Johannis román államfő esélyei megnőttek, ugyanis az ukrajnai háború kitörése óta a szövetséget kevésbé érdekli Moszkva érzékenysége.
A kormányfő tájékoztatta a szervezet vezetőjét arról, hogy kedden megbeszélést folytat az orosz államfővel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A finnországi Mikkeli városában a közelmúltban kezdte meg működését a NATO regionális szárazföldi parancsnoksága.
Azt híresztelik, hogy cserben hagyta a rajongóit. Most reagált a zenész.
A lengyel légtérbe a közelmúltba több drón is behatolt.
A hétfői sajtótájékoztatón Marco Rossi mellett a magyar válogatott csapatkapitánya jelent meg.
A Műegyetemen készített szuperkijelző iránt máris érdeklődnek a külföldi cégek. De mi a forradalmi újítása?
Két palesztin fegyveres nyitott tüzet egy autóbuszmegállóra.
A színész egyetértett Tarr Zoltán szavaival.
A Műegyetemen készített szuperkijelző iránt máris érdeklődnek a külföldi cégek. De mi a forradalmi újítása?
Két palesztin fegyveres nyitott tüzet egy autóbuszmegállóra.
A színész egyetértett Tarr Zoltán szavaival.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.