A Loki súlyos árat fizetett a kihagyott tizenegyesért a Puskás Akadémia ellen
A Puskás Akadémia négyet lőtt a kieső helyen álló Debrecennek az NB I-ben.
A Puskás Akadémia négyet lőtt a kieső helyen álló Debrecennek az NB I-ben.

Pakson vívják a hétvége rangadóját.

A pár éve még európai kupaszereplő klub a kiesés elkerüléséért küzd.

Akár fogadásokat is lehetne arra kötni, hogy lesz-e újabb kirúgás a hátralévő három fordulóban.

A lila-fehéreket immár az 52 éves Damir Krznar irányítja, jelentette be ma délelőtt a klub.

A szabolcsiaknak csak 2-2-es döntetlenre futotta a kiesés ellen menekülő Békéscsaba vendégeként.

Fordulatos döntetlent hozott a kiesési rangadó.

A ZTE a második félidőben sok helyzetet kihagyott, de a végén örülhetett a döntetlennek.

Közleményt adott ki a lila-fehér klub.

Két csapattárs fejelt össze az Újpest és a Győr bajnokiján, amely második félideje öt gólt is hozott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hunyadi Mátyás királyunk személyét számos ponton misztikum övezi.

A fűszer, amit régen minden magyar konyha ismert, visszatér.

A hiphopért és rapért rajongó fiatalok nagyobb veszélynek vannak kitéve.

A csoki az élete? Akkor ideje tesztelni, mennyire ismeri kedvenc édességének a titkait. Vigyázat, a harmadik kérdés alatt el fog mosolyodni!

A jelenlegi stratégiai gondolkodás szerint az EU „túlélési horizontja” 2029. január 20., az amerikai elnöki ciklusváltás időpontja.

A miniszter hangsúlyozta, Ukrajna olyan magyar kormányt szeretne, amely nem akadályozza uniós céljait és támogatja a háború finanszírozását.

Októberben ez már a negyedik ilyen jellegű incidens.

A színésznő szép kort élt meg: 100 éves korában hunyt el.

Borzasztó, szörnyű – angol legendák álltak bele Kerkez Milosba az első liverpooli gólja után.

A gólszerző magyarnál rosszabb, a születésnaposnál jobb nem volt a többség szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.