Toni Kroos féltené a lányát a migráció miatt Németországban
A németek visszavonuló klasszis futballistája inkább marad Spanyolországban, nem költözik haza.
A németek visszavonuló klasszis futballistája inkább marad Spanyolországban, nem költözik haza.

Tiltást követel a németek korábbi hőse, a szövetségi kapitány szerint nem volt gond.

Mikel Merino fejese után először fel sem fogta, hogy mit tett.

A Real Madrid visszavonuló csillaga érzelmes nyilatkozatot adott, miután kiesett a németekkel az Eb-ről.

Az is kiderült, hogy a VAR miért nem vizsgálta a spanyol kezezést Musiala lövése után.

Jamal Musiala az Eb egyik legnagyobb sztárja, ám az angolok szerint semmi keresnivalója a németeknél.

A veterán középpályás Joselu viccelődésére is reagált a német válogatott szerdai sajtótájékoztatóján.

A német középpályás és Joselu eddig együtt küzdöttek a Real sikeréért, pénteken viszont ellenfelek lesznek.

Julian Nagelsmann szerint a játékvezető kicsinyes döntést hozott a csapata ellen a negyedik percben.

Kasper Hjulmand még a telefonját is előkapta interjú közben a németek elleni vereség után.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Már Magyarországon is bekerültek a vásárlást tervezők kedvencei közé az árban erős BYD-k, Omodák és társaik.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.

A tavalyi év rekordnak számított a járműállomány zöldítésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.