A nemzethez tartozás a legerősebb összetartó kötelék – jelentette ki Gulyás Gergely
A világ magyar fiataljai mesevilágba csöppentek.
A világ magyar fiataljai mesevilágba csöppentek.

Nemeskürty valódi úriember volt a mindennapokban, akinek a tanári attitűd már a puszta jelenlétéből is sugárzott.

CSENDES ÓRÁK – A sziget mélyén álmosan, nirvánába merülve ott élnek azok, akik a nemzet tagjainak szegődtek.

Csak az maradhat életképes, aki a saját érdekeit pragmatikusan és harcosan képviseli.

Az egykori igazságügyi miniszter visszatérése súlyos csapást jelentene Magyar Péterre.

A FÖLD ÁRNYAS OLDALA – Idegen államnak semmiképp nem dolgozunk, de lehetőleg külföldi szervezetnek sem.

Oldódjon fel a magyar szuverenitás egy emberellenes államszövetségben?

A TUDATOS POLGÁR – Lázár János beszéde a digitális polgári körök tökéletes közös hitvallása egyben.

A miniszter szerint a Tisza Párt megszorításai a magyar kultúrára, a művészetekre, nemzeti értékeinkre is kihatnának.

A posztkommunisták és liberálisok új üdvöskéje azt próbálja elhitetni, hogy a Tisza az igazi nemzeti nagykoalíció.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ajánlatos figyelni a határidőkre.

Már vannak olyanok, akik megkapták a kiegészítő nyugdíjemelést, szerdán ugyanis elkezdték folyósítani az összeget.

Senki által megnem választott, ősbaloldali figurák vették át a hatalmat a XI. kerület felett.

Napkitörés, geomágneses vihar: izgamakat tartogat az éjszaka.

Orbán Viktor komoly diplomáciai sikert aratott.

Offenzíva a Donyecki Népköztársaságban.

A Zelenszkij-kormányhoz köthető hálózatok a háború alatt is milliárdos üzleteket kötnek.

A programsorozat november 20-ig várja az érdeklődőket.

A 2024-es párizsi ötkarikás játékok egyik legnagyobb botránya még mindig témát szolgáltat.

Joan Laporta egy pillanat alatt zúzta szét a fanatikusok nagy álmát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.