Már nem Nestor El Maestro a Debrecen vezetőedzője
Nem csupán ő távozik az NB I-ben maradt csapattól, amely az új vezetőedző személyéről is megjegyzést tett.
Nem csupán ő távozik az NB I-ben maradt csapattól, amely az új vezetőedző személyéről is megjegyzést tett.
Az utolsó forduló után még nem így álltak a dolgok.
Robbie Keane szerint a siker titka, hogy kapott gól nélkül hozzák le a Loki elleni bajnokit.
Nestor El Maestro fintorgott és zokon vette a csatorna kérdését a Puskás Akadémia elleni vereség után.
A zalaiak megszakították hárommeccses nyeretlenségi sorozatukat, míg a DVSC egymás után a hetedik idegenbeli mérkőzésén sem tudott győzni.
A Ferencváros edzője szerint csapata az egyik legrosszabb mérkőzését játszotta ebben a szezonban.
Az első győzelmére váró Nestor El Maestro 3 pontot remél a hazai szinten bukdácsoló zöld-fehérek ellen, míg Pascal Jansen közölte, mindenképpen nyerni mennek a cívisvárosba.
Bejelentették, Nestor El Maestro a Debrecen új vezetőedzője, Dombi Tibor is a stáb tagja marad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.
A fő téma a Budapestre tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészítése lesz.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.
Az árulás és túlélés viharos története.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.