Orbán olyan, mint Djokovics? Igen!
Mindketten teljesen természetesnek tekintik azt, hogy semmivel sem rosszabbak, fejletlenebbek annál, mint a nyugati vetélytársaik.
Mindketten teljesen természetesnek tekintik azt, hogy semmivel sem rosszabbak, fejletlenebbek annál, mint a nyugati vetélytársaik.

Jérémy Chardy kálváriája majdnem másfél évvel ezelőtt kezdődött.

A szerb klasszis nem izzadt meg túlságosan a Roberto Carbelles Baena elleni mérkőzésén.

A szerb klasszis tizedik alkalommal nyerné meg a melbourne-i Grand Slam-tornát.

Még el sem kezdődött az Australian Open, a szerb játékos meccse megtöltötte a melbourne-i arénát.

Diego Schwartzman nem bírta megállni nevetés nélkül, amikor a 21-szeres Grand Slam-bajnok utánozta a honfitársát.

Az Australian Open szervezői idén sokat lazítottak a koronavírussal kapcsolatos szabályokon.

A szerb klasszis nyolcadik alkalommal nyert úgy tornát, hogy közben meccslabdát kellett hárítania.

A szerb teniszező harminchárom mérkőzés óta veretlen, amikor Ausztráliában játszik.

A korábbi szerb világelső hosszú és nehéz csatára számít Medvegyev ellen az adelaide-i elődöntőben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A járandóság még karácsony előtt megérkezik.

A Magyar Péter által emlegetett rendszerváltó hangulat elkerülte Békés vármegyét.

Nem szabad elfogadni a baloldal ajánlatát.

Egy szóváltás miatt verte kővel fejbe, majd a földön többször belerúgott áldozatába.

Letartóztatták a bizottság tisztviselőjét és volt alelnökét.

Tovább növelte előnyét a német patrióta párt a CDU–CSU-val szemben, miközben a koalíciós partner szociáldemokraták támogatottsága zuhan, a politikusok rangsorában pedig a 18. helyre esett vissza Friedrich Merz kancellár.

A hollandok 250 millió euró értékben vásárolnának fegyvereket Ukrajnának.

Lapunk publicistájának legújabb blogbejegyzése.

Már most látszik, igencsak rosszul járnának a magyar családok a Tisza Pártnak készült baloldali megszorítócsomaggal.

A Dogstar először játszik Budapesten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.