A PONT Fesztivál Afrika szellemi kincseit mutatja be
Egész napos programokkal várják az érdeklődőket Múzeumkertben október 14-én.
Egész napos programokkal várják az érdeklődőket Múzeumkertben október 14-én.
A katonai jelenlét további csökkentésének ígéretével indul Nyugat-Afrikába Emmanuel Macron francia elnök.
A nyugat-afrikai országban több ezer külföldi katona vesz részt békefenntartásban és kiképző feladatokban.
A világ koldusszegény térsége aligha birkózik meg az iszlám terrorista csoportokkal.
A benini bronzokkal kapcsolatos döntés széles körű vitát válthat ki az egykori gyarmatosítók körében.
Túl vagyunk a karanténkarácsonyon, amelyről azt mondja a net népe, hogy végre nem kellett elmenni a rokonokhoz.
Karácsonykor keresztényeket mészároltak le, szilveszter előtt római katolikus püspököt raboltak el.
A koronavírus és az olajárzuhanás miatt egyre veszélyesebbé válnak a Nigéria körüli vizek.
A kimondottan az euró mintájára létrehozandó közös nyugat-afrikai valuta, az eco nagy ütést kapott, miután a Nyugat-afrikai Monetáris Zóna (WAMZ) mégsem elégedett a névvel.
A bejelentést követően sokan kételkednek a kezdeményezés sikerében, tekintettel arra, hogy az országcsoporton belül jelentősek az eltérések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mága Zoltán országjáró jótékonysági koncertsorozata: 100 település, 100 állomás, ezrek életére ható összefogás.
Cikkünk a meccs idején folyamatosan frissül!
Az Union Berlin és a Stuttgart meccsének második félideje egy gólt sem hozott, az első annál többet.
Ukrajna három kínai céget szankciókkal sújtott.
Jézus feltámadása mutatja meg az ember igazi értékét, azt, hogy többet ér a szeretetet gyakorolni, mint másokat félretaposva javakat és pozíciót szerezni – mondta a bíboros húsvét vigíliáján.
Idén is fő a sonka, most a kormánytagok mondták el, hogy mi kell a jó húsvéti fogáshoz.
Kézzelfogható, látható emlékeztető, mely felhívja a figyelmet a láthatatlan spirituális világra.
Jézus feltámadása mutatja meg az ember igazi értékét, azt, hogy többet ér a szeretetet gyakorolni, mint másokat félretaposva javakat és pozíciót szerezni – mondta a bíboros húsvét vigíliáján.
Idén is fő a sonka, most a kormánytagok mondták el, hogy mi kell a jó húsvéti fogáshoz.
Kézzelfogható, látható emlékeztető, mely felhívja a figyelmet a láthatatlan spirituális világra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.