Az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyermeknek teszi szebbé a nyarát
Most mindenki csatlakozhat az akcióhoz.
Most mindenki csatlakozhat az akcióhoz.
A kitűzött célokat főként lakhatási, illetve megélhetési támogatással, magyar nyelvi képzéssel, munkaerőpiaci programmal, az állampolgári és interkulturális kompetenciák fejlesztésével, valamint pszichoszociális és mentálhigiénés segítségnyújtással tervezik megvalósítani.
Több mint 830 ezer ukrán menekültet támogatott már az Ökumenikus Segélyszervezet.
Idén is szükség van a közös összefogásra, az összegyűjtött pénzből gyermekhospice-ház épül, és nehéz sorban élő családokat támogatnak majd.
Kipróbálhatták a jégkorongozást.
Az Ökumenikus Segélyszervezet akciója nagy sikert aratott.
Egyre nagyobb a közösség, ami az év utolsó, hideg, sötét hónapjában egy kis melegséget és fényt visz a leginkább rászorultak otthonaiba.
Az Ökumenikus Segélyszervezet megkezdte adventi adománygyűjtő akcióját.
Fontos megállapodás született egy ismert hiteltársasággal.
Az Ökumenikus Segélyszervezet a Közel-Keleten segít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán légierő, egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt vasárnap közölte, hogy Oroszország eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
Az első félidőt követően a Győri Audi ETO KC öt góllal vezet az Odense ellen.
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.
Az orosz Védelmi Minisztérium több embert is letartóztatott.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy 930 millió forintos beruházással kialakított új református szociális központ átadásán mondott beszédet.
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál záróeseményét, 96 alkotás volt versenyben, és 21 kategóriában osztottak ki díjakat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Tombol a kettős mérce.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy 930 millió forintos beruházással kialakított új református szociális központ átadásán mondott beszédet.
Szombat este a kecskeméti Hírös Agórában tartották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál záróeseményét, 96 alkotás volt versenyben, és 21 kategóriában osztottak ki díjakat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.