Összeomlott az áramszolgáltatás, több országban nincs villany
Azt sem tudják, mikorra jön helyre a dolog.
Azt sem tudják, mikorra jön helyre a dolog.

Összeomlott egy étterem szombat reggel az észak-kínai Sanhszi tartomány Hsziangfen nevű megyéjében, Pekingtől mintegy 630 kilométernyire délnyugatra, a szerencsétlenségben tizenhét ember életét vesztette – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A mentés nagy erőkkel folytatódik, a katasztrófavédelmi szolgálatok embereinek a helyi lakosok is segítenek.

A járványhelyzet miatt a nagyhaszonjármű-gyártók zöme az ellátói láncok akadozása miatt bezárt.
A fővárosi ellenzéki főpolgármester-jelölt egy szót sem ejtett arról, hogy 5 évig vezette Zuglót, eredmény nulla, botrány, botrány hátán, csődben van a kerület – mondta a Fidesz kampányfőnöke.
Feltehetően gázrobbanás miatt összeomlott csütörtök reggel egy ház az északkelet-olaszországi Goriziában, legalább hárman életüket vesztették – közölte a helyi tűzoltóság a Twitteren.
Összeomlott egy hétemeletes ház szerdán Isztambulban legkevesebb két ember halálát okozva – adták hírül a török hatóságok.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat éve nem hallottunk róla.

Klebelsberg Kuno kultuszminiszter születésének és az egyetem egységesítésének van az évfordulója.

Megmaradt az utánzás kényszere a Tisza-vezérben.

– Nagyon izgalmas volt, érkeznek a videók – üzente a politikus.

Az Energoatom körüli korrupciós botránynak újabb fejleményei vannak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben szólalt fel.

A civil lakosság folyamatos fenyegetéseknek van kitéve.

Tóth Zita a finnországi Leviben síelt kiválóan.

In Ukraine, a wartime mafia network is siphoning off European aid, the Hungarian Prime Minister pointed out.

A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.